Áfacsökkentés: nem csak a sertéságazatot érintheti

agrarszektor.hu
A sertés tőkehús általános forgalmi adójának 5 százalékra csökkentését nem ágazati előnynek, hanem lehetőségnek tekinti a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT). Szerintük ugyanis így a többi élelmiszerágazatban is csökkenhet az áfa. A szervezet azt követően nyilatkozta ezt, miután korábban Erdélyi István, a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. elnök vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy az áfacsökkentés nem javítja a sertéságazat helyzetét. Úgy véli, hogy a baromfiágazat pozícióját rontja a lépés, és ezért ősszel reklám, illetve marketingkampányt indítanak a szektor népszerűsítéséért.

A VHT a sertés tőkehús általános forgalmi adójának 5 százalékra csökkentését jövő év elejétől nem ágazati előnynek tekinti, hanem egyfajta lehetőségnek, hogy a többi élelmiszerágazatban is csökkenhessen az áfa. A szervezet Erdélyi István, a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. elnök-vezérigazgatójának kijelentésére reagált. A vezérigazgató szerint ugyanis a sertésszektort érintő 5 százalékos áfakulcs bevezetése értelmetlen, mivel nem javítja a sertéságazat helyzetét. 

A VHT emlékeztet: a szakmaközi szervezet továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy az élelmiszeripar ágazatainak együtt és nem egymás ellen kell dolgozniuk. Évekkel korábban ugyanis közösen kezdeményezte és képviselte a tej és a baromfi terméktanácsokkal együtt a VHT is az 5 százalékos áfakulcs bevezetésének szükségességét az élelmiszeriparban.

A szakmaközi szervezet utal arra is, hogy az 5 százalékos áfakulcs bevezetése része egy intézkedéssorozatnak (pénztárgépek online működtetése, EKÁER bevezetése), amelynek célja a feketegazdaság elleni markáns fellépés, a belföldi termelés feltételeinek erősítése, a foglalkoztatás növelése, valamint az import mérséklése. 

Ezért a VHT szerint közösen kellene elérni, hogy a magyar élelmiszeripar egészében vezessék be az 5 százalékos áfakulcsot. Ha viszont nem lesz összefogás az áfacsökkentés ügyében, és az megbukik a sertéságazatban - például egy negatív kampány miatt -, akkor sem a baromfiágazatban, sem az agrárium többi ágazatában nem lesz értelme a csökkentett áfakulcs bevezetésének - írja az MTI.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?