2024. május 12. vasárnap Pongrác

Küzd a húskombinátért a gyulai önkormányzat

agrarszektor.hu
Az önkormányzat 860 milliós vételi ajánlatot tett a húskombinát vagyonelemeire.

Vételi ajánlatot tett a felszámolás alatt álló Gyulai Húskombinát vagyonelemeire a helyi önkormányzat. A társaság teljes vagyonportfóliójáért - egyben - 860 millió forintot kínált a város.

A szerződés szövegét már fogalmazzák, és kedvező esetben akár két hét múlva megtörténhet az adásvétel. A gyulai kolbász termelését jelenleg is a helyhatóság biztosítja: az általa alapított és tulajdonában álló Gyulai Hús Kft. bérli a felszámolótól az egykori húskombinát vagyonelemeit.

A Népszabadság szerint a vagyonelemek megvételét abból az 1,8 milliárd forintból finanszírozná a város, amelyet a kormánytól kapott munkahelyek megőrzésére és gazdaságfejlesztési feladatokra. A cég adósságállománya 3-3,5 milliárd forint, vagyis az eszközök eladásából nem futja majd a hitelezők kifizetésére.

A lapnak a felszámolót nem sikerült elérnie, az önkormányzat pedig csak annyit közölt, hogy folyamatban lévő ügyekről nem adnak felvilágosítást.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?