Drágábbak lesznek a hajózási hatósági díjak

agrarszektor.hu
A nemzeti fejlesztési miniszter június 25-i hatállyal módosította a hajózási hatósági díjakat, a legtöbb ilyen díj emelkedett - számol be az MTI a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján.

A kedvtelésből üzemeltetett kishajó, illetve motoros vízi sporteszköz lajstromozási díja a jövőben 31 ezer forint lesz. Eddig a kishajóra és a vízi sporteszközre külön-külön nevesítve a tarifa 16.772 forint volt. Ugyanennyibe került a kompok lajstromozása is, ez viszont 5 ezer forintra csökken.

Az ideiglenes lajstromozás díja a végleges díj fele volt eddig. Mostantól ennek is fix összege lesz, 33 ezer forintba kerül majd.

A lajstromba bejegyzett minden egyes jogért - például, ha zálogjog kerül a hajóra - eddig szintén 16.772 forintot kellett fizetni.

Az új szabályok szerint a hajó kategóriája határozza meg a díjat: tengeri hajónál 128 ezer, míg a kedvtelésből tartottnál 31 ezer forintba kerül egy jog bejegyzése.

A hajózási képesítő vizsgák díjai is emelkednek. Most még a teszt 564 forint, az írásbeli (vagy a szóbeli) vizsga 1.118 forint, a gyakorlati vizsga pedig 3.344 forintba kerül.

Az új tarifák szerint a teszt 7 ezer forintba, írásbeli vagy szóbeli vizsga 8 ezer forintba, a gyakorlat 18 ezer forintba kerül majd. A vizsga kiegészült még a 6 ezer forintba kerülő számítógépes vizsgával és a 15 ezer forintos esettanulmánnyal.

Az új díjakat a rendelet hatálybalépése után indított eljárásokban kell alkalmazni.

 

forrás: MTI/Szegedma.hu

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?