2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Az eddigieknél ellenállóbb szőlőfajtákkal kísérleteznek Szekszárdon

agrarszektor.hu
A gombabetegségekkel szemben az eddigieknél ellenállóbb szőlőfajtákkal kísérleteznek Szekszárdon, a Mészáros Borház Borászati Kft. ültetvényén egy hároméves, európai uniós program keretében - számol be az MTI.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap 94 millió forintos támogatásával 2012-ben induló projektről Mészáros Pál, a 80 hektáron gazdálkodó kft. tulajdonosa az MTI-nek elmondta: két kék és két fehér, a kórokozóknak ellenálló szőlőfajta szőlészeti-borászati értékeit vizsgálják egyenként fél hektáron.

A várakozások szerint e fajtáknál még járványok idején sem kell védekezni peronoszpóra és lisztharmat ellen; a területen vegyszer- és műtrágyamentes gazdálkodással termesztik majd az új fajtákat, amelyekből biobor is készül. Ez a Magyarországon ismert bioboroktól abban különbözik, hogy a szőlőművelésnél réz- és kéntartalmú készítményeket sem használnak fel - mondta a borász.
A kísérletet a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Intézete (SZBI) végzi; Kozma Pál, az intézet Szőlőnemesítési és Génmegőrzési Tanszékének vezetője elmondta: az intézet rezisztencianemesítési programjában arra törekednek, hogy az immunitás szintű és tartós rezisztenciákat kombinálják a versenyképes minőséggel.

Elmondta: az eddig elismert, a peronoszpórának és lisztharmatnak ellenálló fajták járványok idején kémiai növényvédelmet igényelnek. Az ellenálló képességért felelős, különböző eredetű gének halmozásával megelőzhető, hogy a kórokozók újabb, agresszívebb változata áttörje az új fajták ellenálló képességét.

A nemesítéshez szubtrópusi és kelet-ázsiai szőlőfajt, valamint az európai szőlő egy közép-ázsiai fajtáját használják fel.
Az intézet kutatásai világviszonylatban is élen járnak; az SZBI munkatársai fedezték fel a Kismis vatkana nevű, üzbég szőlőfajta ellenálló képességét a lisztharmattal szemben, tisztázták öröklődését, és elsőként használták fel a nemesítésben.
Az új fajták, amelyek a lisztharmat, a peronoszpóra mellett a szürkerothadással szemben is ellenállóak, illatban gazdag, finom savösszetételű, a hagyományos minőségi borszőlőfajtákra jellemző jegyeket mutatnak - mondta Kozma Pál.

A Pinot noir keresztezéséből származó kék szőlők esetében az ellenálló képesség mellett az volt a cél, hogy fűszeres, zamatban gazdag vörösborszőlőt állítsanak elő - tette hozzá az SZBI tanszékvezetője.

 

forrás: MTI

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02