2024. május 9. csütörtök Gergely

A makói hagyma hungarikum, támogatni kell

agrarszektor.hu
Kormányzati segítségre van szükség ahhoz, hogy a makói hagyma ne tűnjön el, hiszen az elmúlt években négyezer hektárról csupán 150 hektárra csökkent a termőterület - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a XXI. Makói Nemzetközi Hagymafesztivál megnyitóján.

A miniszter hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen a kormány támogatása a makói hagyma sorsát illetően, valamint kijelentette, hogy szükség esetén a nemesítésben, a megfelelő fajták kiválasztásában is szakmai segítséget nyújtanak a termelőknek. Kiemelte az öntözésfejlesztést is, mint a vidékfejlesztési tervezet - és egyben a hagymatermesztés - egyik fontos lépését.

A mezőgazdasági kiállításon és vásáron 28 szakmai kiállító standját tekinthették meg az érdeklődők, szombat délelőtt átadták a vásár és a fesztivál díjait, majd a makói hagyma termesztésének jövőjéről és a sikeres értékesítési stratégiákról rendeztek szakmai konzultációt. Fazekas elmondta, hogy a makói hagymának mindenképpen van jövője, a termék világhírű, a kereslet iránta növekszik, a tárca pedig kész szakmai segítséget nyújtani a termék világpiacra juttatásához és a marketinghez - írja a kormány.hu

Buzás Péter, Makó város polgármestere arról beszélt, hogy a makói hagyma új piacot remélhet a svájci feldolgozócég, a Givaudan révén, amely alapanyagként felvásárlója lehet a porított hagymának. Ehhez azonban elengedhetetlen a gazdák összefogása.

A tervezett nemesítés és új, versenyképes fajok bevezetése mellett talán a hagymatermesztői kedv is fellendülne, így a rendszerváltáskor munkanélkülivé vált mintegy tízezer ember újra munkalehetőséghez juthatna.

A makói vöröshagyma egyébként az 1882-es brüsszeli világkiállításon nyert első helyezéssel tört be a köztudatba, és vált világhírűvé.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02