Odavágott a támogatásmegvonás a német napenergia piacnak

agrarszektor.hu
A hazai áramszolgáltatók által is elfogadott, nap- és szélerőművekhez invertereket gyártó német SMA Solar Technology AG cég szerint betett a piacnak a betáplálási támogatások eltörlése, és a cég is alacsonyabb nyereséggel számol.

Bár nincsenek még végleges számok az SMA Solar 2010-es gazdasági eredményeiről, a cég szerint azonban az állami támogatások megvonása kevesebb napelem beállítását eredményezte a második félévben, ami a vállalat profitabilitását is negatívan éritnette.

A támogatások megvonásának kilátásba helyezésekor igazi roham indult Németországban a napelemek, és egyéb napenergiával kapcsolatos termékek iránt, így az SMA Solar, valamint versenytársai - C-Cells, Centrotherm - is kénytelenek voltak megemelni 2010-es profitkilátásaikat.

Az SMA hétfői közleményében azonban kijelentette, hogy a betáplálási ártámogatások jelentős csökkentése miatt érezhetően csökkent a 2. félévben az üzembe állított fotovoltaikus (PV) rendszerek száma.

A világ legnagyobb inverter gyártója ennek megfelelően alacsonyabb üzleti eredményt vár, amely még mindig kiugróan magasnak számít, köszönhetően a dél-európai is az USA kiemelkedő keresletének.

Az éves eredményt bemutató jelentés március végén kerül bemutatásra.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?