Telt házzal debütált a Hungrana Gazdakonferenciája (x)

Agro Napló
Rendkívüli érdeklődés kísérte az Európa legnagyobb kukorica-feldolgozó üzemét működtető Hungrana Kft. első Gazdakonferenciáját. A fejér megyei rendezvényre meghívott több száz beszállító megismerkedhetett a cég megújult partnerstratégiájával, és első kézből szerezhetett információt az agráriumot érintő kormányzati tervekről, támogatásokról is.

A következő szezontól megújítja partnerstratégiáját a Hungrana, a hazai feldolgozóipar meghatározó cégének számító vállalkozás ennek keretében könnyebb, gyorsabb, a jelenleginél szélesebb körű és rugalmasabb felvásárlási konstrukciókat kínál alapanyag beszállítóinak. Ez volt a központi témája a héten megtartott első Hungrana Gazdakonferenciának is, ahová a 350 legnagyobb partnert hívták meg.  A Hungrana Kft. a teljes hazai kukoricatermelés 15 százalékát használja fel, jelenleg mintegy 700 szerződéses partnere van, rajtuk keresztül mintegy 4000–4500 gazdával áll kapcsolatban.

A hét eleji esemény első része Székesfehérváron zajlott, ahol a cég vezetése megköszönte a gazdáknak az eddigi két évtizedes együttműködést, és többek között az európai cukorpiacon 2017-től megszűnő kvóták miatt fokozódó versenyhelyzetre is tekintettel a korábbiaknál nagyobb nyitottságot ígért a következő évekre. Ennek első lépéseként a beszállítók személyesen is megtekinthették a vállalat szabadegyházi székhelyén, az Európa legnagyobb kukorica-feldolgozó üzemében zajló gyártás folyamatait. Megtudhatták azt is mi minden készül az általuk szállított kukoricából, legyen az gumicukor, kartondoboz, üdítőital alapanyag, ablakmosó folyadék, vagy éppen benzinadalék, és közvetlenül is találkozhattak a vállalat felvásárlási szakembereivel.       

A Hungrana Gazdakonferencia fontos általános szakmai információkkal is szolgált a résztvevőknek. A kormány agrárpolitikájáról, az agrártámogatási rendszer aktualitásairól, illetve a globális és az európai kukoricapiacról tartott előadást dr. Feldmann Zsolt a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára, dr. Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke, valamint dr. Potori Norbert, az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatója.

„Büszkék vagyunk arra, hogy kizárólag magyar gazdáktól, magyar termelésű, kiváló minőségű, GMO-mentes kukoricát vásárolunk. Az idei év egyik kulcsfontosságú projektje az új partnerstratégiánk bevezetése, amellyel a beszállítóinkkal egy még erősebb, még stabilabb alapokon nyugvó együttműködést fogunk megvalósítani” – emeli ki Kelemen Kálmán, az izocukor- és etanolgyártás meghatározó cégének számító vállalat ügyvezető igazgatója.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!