MENÜ

Magyar befektető is támogatja az egyik okostelefonos mezőgazdasági alkalmazás fejlesztését

2021.04.23.

Nem sokkal azután, hogy magyar nyelven is elérhetővé tette a termőterületek folyamatos monitorozását segítő alkalmazását, a svájci-fehérorosz alapítású OneSoil bejelentette: az Almaz Capital és társbefektetője, az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion Zrt. együtt összesen 5 millió dolláros – mintegy 1,5 milliárd forintos – befektetéssel segíti a cég további fejlődését.

Fotó: onesoil.ai

 

Eddig Magyarországon mintegy kétezer szakember 300 ezer hektár gondozásában hívta segítségül a OneSoilt, így a hazai földek több, mint 7 százalékán már használják ezt az alkalmazást.

A OneSoil rendkívül könnyen használható, ingyenesen hozzáférhető telefonos és webes alkalmazásokat fejleszt mezőgazdasági termelők számára. Az applikációban található műholdas felvételek segítségével a gazdák automatikusan kijelölhetik művelt területeik határvonalait, nyomon követhetik azok állapotát és terméshozamait. A megoldásnak köszönhetően lehetővé válik a termények távoli monitorozása, a különféle veteményezési és trágyázási folyamatok pedig idő- és költséghatékonyabbá válnak.

„Az általunk fejlesztett digitális eszközök, globális műholdas képfeldolgozási technológiára épülve fontos és könnyen használható analitikákat nyújtanak felhasználóink számára” – emelte ki Slava Mazai, a OneSoil vezérigazgatója. “Arra törekszünk, hogy a legnagyobb digitális platformmá váljunk a szektorban, amely megkönnyíti a döntéseket a precíziós agrárgazdasági munkák során” – tette hozzá.

A OneSoil megoldásait – alig 2,5 évvel a piacra lépést követően – már világszerte több mint kétszázezer gazdálkodó és mezőgazdasági szakember használja, több mint 180 országban.

 Az alkalmazás felhasználói által megművelt területek a világ teljes, mezőgazdasági művelésre alkalmas területeinek 5 százalékát teszik ki, ez közel 80 millió hektárt jelent. A vállalat többek között olyan jelentős mezőgazdasági cégek számára is nyújt analitikai és technológiai szolgáltatásokat, mint a BASF és a Krone.

Közösségi összefogás tette lehetővé, hogy a OneSoil funkciói magyar nyelven is elérhetőek legyenek. “Az applikációt a WiseFarmer: Gazdálkodók generációinak összekapcsolás a digitális korban elnevezésű projekt résztvevői, gazdák és szaktanácsadók is kipróbálták, és nem csak a tanulásban, de a gyakorlatban is rendkívül hasznosnak találták.

Azzal, hogy részt vettünk magyar nyelvű verzió létrehozásában, igyekeztünk hozzájárulni, hogy a megoldás a lehető legszélesebb körben elérhetővé váljon” – tette hozzá a projekt vezetője, Papócsi Gábor László, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) – korábban a Szent István Egyetem – égisze alatt működő Gödöllői Agrárközpont Közhasznú Társaság (GAK Kht.) Oktatási, Kutatási és Innovációs Központ képzési csoportvezetője.

Mit érdemes tudni az említett társaságokról?

A OneSoil egy svájci cég, amelynek központja Zürichben, kutatás-fejlesztési részlegei a kelet-európai régióban találhatók. A cég műholdas felvételekre és gépi tanulásra épülő applikációja lehetővé teszi a termőterületek és termények távoli monitorozását. A cég emellett globális mezőgazdasági adatelemzési szolgáltatásokat nyújt a nagyobb mezőgazdasági vállalatok számra.

Az említett befektetők egyike, az Almaz Capital pedig egy globális kockázati tőkebefektető, amely Szilícium-völgyi központja mellett Közép-, és Kelet-Európában is jelen van. A másik befektető, a PortfoLion, egy budapesti székhelyű, korai fázisú start-upokat és értett vállalkozásokat egyaránt lefedő kockázati- és magántőke befektető, a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb bankcsoportja, az OTP Csoport tagja. A PortfoLion iparágaktól független befektetési stratégiát követ, célja, hogy skálázható digitális termékkel és globális vízióval rendelkező csapatokkal alakítson ki partnerséget. Az alapkezelő portfoliójában több, mint 25 aktív befektetés található.

A szintén említett WiseFarmer egy olyan program, amely a gazdálkodók generációinak összekapcsolását valósítja meg a digitális korban. A projekt célja, hogy a fiatalabb és az idősebb mezőgazdasági generációkat összefogja egy közös programban az ismeretek cseréje, a magas színvonalú tanulási lehetőségekhez való hozzáférés, a támogatás és a folyamatos együttműködés elősegítése érdekében. Résztvevői fontosnak tartják a különböző szakértelmek, például a digitális eszközök használatának és a tapasztalatokon alapuló gazdálkodási gyakorlatoknak összehangolását. A projekt eddigi eredményei bizonyítják megközelítés és a módszertan életképességét, mint az egyik lehetséges technikát a mezőgazdasági és vidéki ágazatokban jelentkező döntő kihívások leküzdésére – olvasható az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion közleményében.