Az agrárium lehet a kutatás-fejlesztés motorja (x)

Agro Napló
A mezőgazdaságot kiszolgáló kutatások és fejlesztések (K+F) jelenthetik a következő években ennek a területnek egyik fontos húzóerejét világszerte – vélekedik Malatinszki György.
A Valagro épülő olaszországi laboratóriuma

A Malagrow Kft. ügyvezetője szerint míg számos ágazat a mostani bizonytalanságban nehéz helyzetbe került, és nem egy esetben visszavesz a fejlesztési költségeiből, az aránylag stabil mezőgazdaság továbbra is a K+F egyik perspektivikus területe. Mivel a tapasztalatok azt mutatják, hogy világszerte folyik tovább az innováció ezen a területen. A már eddig is élénk fejlesztési kedvet ráadásul várhatóan nem töri meg a most már világosan mérhető és érezhető válság sem a kutatók szerint

Ahogy a 2008-as válságban is megfigyelhető volt, úgy a mostani krízis során is várhatóan a mezőgazdaság lesz az az ágazat, amely nem csupán állja a sarat a kihívásokkal szemben, hanem az innováció motorjának szerepét is felvállalja azzal, hogy továbbra is képes lesz forrásokat biztosítani a K+F tevékenységre – mutatott rá Malatinszki György.

Malatinszky György

Hozzáfűzte: a bajban lévő ágazatok hajlamosak a fejlesztési forrásaikat is megkurtítani költségcsökkentés címén, ám a továbbra is a stabil gazdasági alapokon nyugvó agrárium, illetve az erre épülő tudományos, technológiai fejlesztések előtérbe kerülhetnek ezen a területen a következő években.

„A mezőgazdaságban az innováció már az elmúlt években, évtizedekben is hihetetlen eredményeket produkált. Ez most még kifejezettebb lehet, hiszen egy gazdasági válságban számos ágazat nem engedhet meg magának nagy ívű kutatási programokat” – fogalmazott az ügyvezető. Kifejtette: arra, hogy a mezőgazdasághoz kapcsolódó kutatási elképzeléseket a koronavírus-járvány sem tudta zárójelbe tenni, a legjobb példa talán egy olasz cég jelenleg is épülő laboratórium-komplexuma lehet a szakember szerint. „A Valagro hazai partnereként világosan látjuk, hogy az olaszországi események nem voltak tartós negatív hatással az ottani kutatási tevékenységre” – fogalmazott.

Malatinszki György véleménye az: a mezőgazdaságban hosszabb távon kifejezetten fontos a kutatás-fejlesztés. Ezt a világ leghatékonyabb ágazati szereplői és a velük partnerségben dolgozó kutatóintézetek, cégek már felismerték. Az évtizedek óta zajló folyamat azonban ezekben az években várhatóan új lendületet kap, a szakemberek ezt várják.

A kutatások fő hajtóereje az pedig az a tény, hogy a világ bizonyos részein a népesség rendkívül gyorsan nő, ráadásul az egyre bővülő középosztály egyre igényesebben táplálkozik – emelte ki Malatinszki György.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!