MENÜ

Címke: szántóföldi bemutató

Partnereink hírei > X 2019.09.03.

A KITE ismét választ adott a szélsőségek szorítására

Már hagyományosan Dalmandon és Nádudvaron tartotta meg a KITE Zrt. a fajtabemutatóját. Nyár vége lévén most az őszi betakarítású növényekről esett szó. De ahogy megszokhattuk, nem csak a növényállományokat láthattuk a szántóföldön, hanem a technológiai hátteret is megismerhettük.

Partnereink hírei > X 2019.08.23.

Väderstad szakmai bemutató, gépbemutató

A Vaderstad Kft. szervezésében országjáró túra keretében kerültek bemutatásra nyár közepén a Väderstad talajművelőket és vetőgépeket érintő aktualitások és újdonságok. A hat helyszínt magába foglaló rendezvénysorozaton a gépújdonságok puszta műszaki ismertetése mellett a svéd gyártó talajművelési és vetési koncepciója is ismertetésre került. Az Agro Napló képviselője a belvárdgyulai helyszínen volt jelen.

Hírek > Növénytermesztés 2019.07.29.

A hazai burgonyafajták jövőjéről tanácskoztak Nyírtelek-Gyulatanyán

Az idén már harmincadik alkalommal rendezték meg július 25-én az országos és nemzetközi burgonyatanácskozást, valamint fajta-, növényvédelmi és technológiai bemutatót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Gyulatanyai Fajtakísérleti Állomásán – közölte az Agrárminisztérium az Agro Naplóval.

Partnereink hírei > X 2019.07.10.

Meghívó a gyulatanyai burgonyabemutatóra

Augusztinyi András, a Nitrogénművek Zrt., a Nébih és Nyírtelek Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és munkatársait Nyírtelek-Gyulatanyára az Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozásra, Fajta-, Növényvédelmi, Technológiai Bemutatóra.

Szakfolyóirat > 2015/09 > Tudósítás Vetőgép Case IH Tárcsa

A Nagy Talajművelő Show 2015

Az idei nyár sem telhetett el nagyszabású szántóföldi gépbemutató nélkül. Három helyszínen, Szentlőrincen, Tordason és Hajdúböszörményen várta a gazdákat a Nagy Talajművelő Show csapata, akik alkalmanként 15-15 gépkapcsolatot mutattak be.

Szakfolyóirat > 2016/07 > Tudósítás szántóföldi bemutató Kukorica Napraforgó

Irány a szántóföld!

Június szinte minden napjára jutott egy, vagy akár több szántóföldi bemutató. A regionális rendezvényeket is beleértve több mint száz helyszínen, az ez évi sajátosságok tükrében tekinthették meg országszerte az érdeklődők a betakarítás előtt álló kalászos és repce fajtákat, illetve hibrideket, továbbá a kalászosra, repcére, kukoricára és napraforgóra alkalmazott növényvédelmi megoldásokat. Az eddigi beszámolóktól eltérően és a teljesség igénye nélkül kultúránként, a helyszíneket „kapcsolva” ismertetjük a nemesítőházak, illetve gyártók termékeivel, technológiáival kapcsolatos látottakat-hallottakat.

Szakfolyóirat > 2018/07 > Aktuális Szentlőrinci Gazdanapok A Gazdanapok Ászai Baranya Megyei Vállalkozói Központ

Újdonságokkal várják a szakmát és a diákokat is a Szentlőrinci Gazdanapokon

Idén ünnepli 25 éves jubileumát a Szentlőrinci Gazdanapok, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány legnagyobb projektje. A szervezők a hagyományokat folytatva színvonalas szakmai programokkal készülnek: a mezőgazdasági kiállítás mellett szántóföldi gép- és technológiai bemutató, agrárfórum, szakmai konferencia és rengeteg egyéb érdekesség lesz a Pécstől nyugatra lévő településen.

Szakfolyóirat > 2018/07 > Tudósítás BASF Kalászos szántóföldi bemutató

A kalászos gombaölő szerek jövője

A szélsőséges időjárási körülmények egyre több gondot okoznak a magyar termelőknek és jelentős kihívásokat jelentenek számunkra. Ezért a BASF agrodivíziója – nemzetközi kutatási hátterét felhasználva – olyan korszerű növényvédelmi megoldásokat fejlesztett ki, amelyekkel a termelők a szélsőséges időjárási körülmények ellenére is növelhetik a termésbiztonságot.

Szakfolyóirat > 2018/09 > Tudósítás ANDEST-2005 Bt. Lemken Farmet

TOP 10 és TOP 5, avagy kék gépekkel a világ vezető kereskedői rangsorában (+VIDEÓK)

A 2005-ben alakult ANDEST-2005 Bt. a LEMKEN mezőgazdasági gépek forgalmazójaként vált ismertté a magyar piacon. Napjainkban a cég e gépek magyarországi értékesítésének mintegy 50%-át teljesíti, immár 11 éve megszakítás nélkül piacvezető pozíciót elfoglalva a hazai LEMKEN kereskedői rangsorban. 2016-ban – elnyerve a FARMET gépek importőri jogát – új márkával bővült termékpalettájuk, cseh minőségi munkagépekkel gazdagítva ezáltal a munkagéppiacot.

Szakfolyóirat > 2018/09 > Tudósítás AXIÁL Kft. Agrova Kft. Phylazonit

A Phylazonit technológiával ismerkedhettek meg a szakemberek augusztus elején

A Phylazonit technológiával ismerkedhettek meg behatóan a szakemberek augusztus elején két helyszínen, Polgárdiban és Zagyvaszántón az Agrova Kft. valamint az Axiál Kft. közös bemutatóján. A hagyományteremtő céllal megszervezett rendezvényen a középpontban a talaj termőképességének javítását célzó innovatív szakmai és gépi megoldások megismertetése állt.

Szakfolyóirat > 2018/11 > Tudósítás Lemken szántóföldi bemutató Steketee

A felvásárlás az intelligens mechanikus gyomirtást segíti

A németországi központú Lemken GmbH – a mezőgazdasági gépgyártás egyik ismert nemzetközi specialistája – felvásárolta a holland Machinefabriek Steketee BV vállalatot, hogy tovább bővítse növényvédelmi termékportfólióját a mechanikus gyomirtás gépeivel, és a jövőbe mutató kameratámogatott járműirányító rendszerrel. Az akvizíciót be is jelentették, azaz a Lemken felvásárolta a Steketee Rumpstad talajművelő gépgyártó részlegét, de a cséplőgép-előállító üzemet nem.

Szakfolyóirat > 2019/07 > Tudósítás Karintia Kft. Karintia Jamboree Őszi búza

KARINTIA JAMBOREE a komplexitás jegyében

Hagyományteremtő céllal Rábahídvégen rendezték meg az I. Karintia Jamboree-t. A rendkívül tartalmas szakmai napon a Pannon régióra nemesített kalászos fajták bemutatója mellett a növényvédelem és tápanyagpótlás kérdéseire kaptunk választ a rendező partnercégek jóvoltából, továbbá a gyakorlati gépbemutatón és precíziós gazdálkodáson túl az agrártámogatás és klímaváltozás témakörök kerültek fókuszba.

Szakfolyóirat > 2019/07 > Tudósítás Bayer CropScience Bayer BAYER FARM

Bayer Farmok 2019

„Az emberiséget elegendő és biztonságos táplálékkal ellátni rendkívül nagy kihívás. Növényvédelem hiányában a károsítók élelmiszerünk és élelmiszer alapanyagaink 30 százalékát pusztítanák el. A Bayer egyik legfontosabb célkitűzése az innovatív megoldások fejlesztése a fenntarthatóság jegyében és az ökológiai lábnyomunk csökkentése“ – mondta a Bayer Farmok helyszínein elhangzott videóüzenetében Kyster Angéla, a Bayer Crop Science magyarországi és alpok-adriai régió üzletágvezetője. Az ország négy pontján rendezett Bayer Farm bemutatókon teljes képet kaptunk az idei évjárat növényvédelmi kihívásairól, valamint a Bayer megoldások hatékonyságáról.

Oldalak: 1 / 9
1 2 3 4 5 6 ... 9