Hazánkban a szőlő egyik leggyakoribb járványos betegsége a lisztharmat. A bogyók fertőzésével okozza a legnagyobb kárt, nem ritka a 100%-os termésveszteség (kép). A lisztharmat ivartalan micéliumokkal a rügyekbe húzódva és ivaros termőtestekkel (kazmotéciumok) a tőke fás részein, törzsön, kordonkaron megtapadva képes átvészelni a telet. Ma már azt is tudjuk, hogy az E. necatornak kétféle genetikai típusa van, melyek eltérő járványtani szerepet játszanak. Az „A” genetikai típusnak nincs ivaros alakja, ezért kizárólag ivartalan micéliummal telel. Nagy induló spóratömeget képez ugyan, de gyenge a fertőzőereje, nem képes járványosan felszaporodni, súlyos kárt okozni. A vegetáció során fokozatosan csökken a mennyisége, végül el is tűnik az ültetvényből és a helyét átveszi a másik genetikai típus. A „B” genetikai változat ivartalan és ivaros alakban is képes áttelelni, az egész vegetáció alatt jelen van az ültetvényben. Jellemzője továbbá, hogy a kisebb induló spóraprodukció ellenére agresszíven fertőz, gyorsan szaporodik. A „B” genetikai típus a korai súlyos járványok kiváltója! (Konkrétan még nem bizonyított, de minden jel arra utal, hogy a hazai szőlőültetvényekben is a veszélyesebb „B” genetikai típus az uralkodó.)