MENÜ

Címke: hamisítás

Hírek > Növénytermesztés 2017.02.22.

Ne kockáztassunk a hamis növényvédő szerekkel!

A hamisított növényvédő szerek forgalmazásából évente mintegy 1,3 milliárd euró a közvetlen bevételkiesés uniós szinten. Magyarországon ezek évi 7 milliárd forint kiesést okoznak – derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.

Hírek > Gazdaság 2017.01.30.

A szerződések átláthatóságával küzdenek a hamis permetszerek ellen

Folyamatosan jelennek meg a hatóság honlapján a gazdák és a növényorvosok közt létrejött szerződések – közölte Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnökhelyettese egy szakmai konferencián, melyről a Magyar Idők számolt be. Elmondta: januártól már élesben működik az új rendszer. Az előírások szerint az év elejétől a termelők csak szakember felügyelete mellett használhatnak bizonyos növényvédő szereket, az együttműködést pedig papírra is kell vetniük.

Partnereink hírei > X 2016.11.16.

Úriember módjára ismerte el a Sumi Agro a NÉBIH eredményes felderítő munkáját

Hamis növényvédő szer tárolásának gyanújáról érkezett közérdekű bejelentés még májusban a NÉBIH-hez. Az ügyben érintett Pest megyei nagykereskedő raktárában a szakemberek több mint 1400 liter gyomirtó szert foglaltak le. Az ezt követő budapesti és 9 megyében további 24 helyszínt érintő NÉBIH országos ellenőrzési akciója során további 2700 kg – a forgalomba hozatali és felhasználási engedélynek nem megfelelő – növényvédő szert vontak ki a forgalomból mintegy 28 millió Ft. értékben. A zárolt mennyiségen túl a NÉBIH elrendelte további mintegy 2900 kg növényvédő szer visszahívását.

Hírek 2016.09.29.

Országszerte terítették a hamis növényvédő szereket

Közérdekű bejelentés alapján tartott ellenőrzést május végén egy Pest megyei nagykereskedő raktárában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Az akció során feltárt információk alapján országszerte további 24 helyszínen vizsgálódtak a szakemberek az elmúlt hónapokban. Az ellenőrzéssorozat eredményeként több mint 2600 kg hamis növényvédő szert foglaltak le és további 3000 kg visszahívását rendelték el a NÉBIH ellenőrei. A hamisított termékek forgalmazói több millió forintos bírságra számíthatnak.

Hírek 2016.05.26.

Hamis növényvédő szereket talált a NÉBIH

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) idén is folytatja a növényvédő szerek hamisítása elleni harcot. Az elmúlt két hónapban két ügyben is intézkednie kellett a hatóság munkatársainak. Az egyik esetben lakossági bejelentésre intézkedett a hivatal, míg a másikban egy interneten kapható növényvédő szert vontak ki a forgalomból a szakemberek.

Hírek 2016.05.05.

„Balatoni Vihar” az északi parton

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) koordinálásával három nap alatt 89 észak Balaton-parti borászatot és 300 000 hektoliter bort ellenőriztek az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek. A „Balatoni Vihar” elnevezésű akció előzményeként 1000 hektoliter hamisított terméket foglalt le a NÉBIH. Az ellenőrzéssorozaton négy borászat működését kellett ideiglenesen felfüggeszteni. A kisebb, például jelölési, higiéniai hibák miatt pedig figyelmeztetésben részesítették a vállalkozásokat az ellenőrök.