A fenti címben három olyan kulcsszót helyeztem egymás mellé, amelyek nem feltétlenül tartoznak össze, de jellemzik ennek a cikknek a mondanivalóját. Tulajdonképpen a helyspecifikus gazdálkodásról lesz szó, amely miközben a szántóföldi növénytermesztésben növeli a hatékonyságot és a nyereségességet, kíméli a környezetet és segít alkalmazkodni a klímaváltozás következményeihez.
A múlt század nyolcvanas éveiben, mint a hajdani Új Barázda Mgtsz. ipari növény ágazatvezetőjének feltűnt, hogy a részesművelésben betakarított csemegekukorica termésátlagai a hektáronkénti 4–15 t között ingadoztak, attól függően, hogy a tábla melyik részét mérték ki az adott tagnak, miközben a követett termesztéstechnika mindenütt ugyanaz volt. Később a keszthelyi egyetem meliorációs tanszékén Szóka Gyula tanár úr, akinek földmérő mérnökként nagy szenvedélye volt a műholdfelvételek mezőgazdasági alkalmazása, segített hozzájutni Szajúz űrhajó és Landsat TM műholdfelvételekhez. Abban az időben még nem volt civil felhasználású GPS rendszer, RTK jelek, nem voltak terméstérképezővel felszerelt kombájnok, de a képeket tanulmányozva egyértelmű volt, hogy a távérzékelési adatok szoros kapcsolatban vannak az üzemi tapasztalatokkal és alkalmasak a táblákon belüli céltermések meghatározására.