MENÜ

Címke: díjazott

Partnereink hírei > X 2015.02.10.

Kujáni Lászlóné Cser Olga lett Az Év Agrárembere!

"Üzenem, hogy ne féljünk a növényvédelemtől, mert gondos növényvédelem mellett egészséges táplálék kerül majd az asztalra." Ez az idézet február hetedikén este már majdnem éjféltájban hangzott el Az Év Agrárembere 2014 kitüntető díj győztesétől, Kujáni Lászlóné Cser Olgától. Az idén első ízben átadott díj célja a mezőgazdaságban tevékenykedők munkájának, társadalmi felelősségvállalásának elismerése, teljesítményük kiemelése az egész társadalom előtt. A verseny során több fordulón keresztül hét kategóriában versengtek a jelöltek, míg végül ezen az estén fény derült arra, kik lettek a kategória győztesek, s közülük ki lett Az Év Agrárembere 2014-ben. 

Hírek 2014.06.17.

A fenntartható mezőgazdaság szolgálatáért Dr. Antal József kapta meg a Márton József Díjat

Idén, második alkalommal ítélték oda a „MÁRTON JÓZSEF DÍJ a Fenntartható Magyar Mezőgazdaság Szolgálatáért” elismerést. A fenntartható mezőgazdaság szakértőjeként ismert, innovatív és környezetkímélő mikrobiológiai termékeket forgalmazó AGRO.bio Hungary Kft. tavaly* azzal a céllal hozta létre ezt a mértékadó díjat, hogy megtisztelje és elismerje az ágazat legjelentősebb, meghatározó szakembereit, akik példamutató munkájukkal elősegítették az agrárium fejlődését, tudományos és társadalmi fontosságának előtérbe helyezését. Az AGRO.bio alapítójának és első ügyvezetőjének emlékére létrehozott életműdíjat ez alkalommal Dr. Antal József, a gödöllői Szent István Egyetem professor emeritusa vehette át, aki többek között a Növénytermesztők zsebkönyvének (azaz „bibliájának”) szerzője. 

Partnereink hírei > X 2014.04.14.

Díjátadó: XXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Hódmezővásárhely

Termékdíj Pályázat 2014’ címmel rangos elismeréseket adtak át Hódmezővásárhelyen a XXI. Alföldi Állattenyésztési Napok Szakkiállítás és Vásár felvezető programjaként. A bírálóbizottság tagjai: növénytermesztés témában (I. input anyagok, termesztéstechnológia, II. technika-technológia). A zsűri elnöke: Prof. Dr. Birkás Márta. Tagok: Sipos József, Dr. Molnár Tamás Géza. Állattenyésztés: (I. takarmányozás, II. agrár-informatika, tartástechnológia, állategészségügy és  szaporodásbiológia). A zsűri elnöke: Dr. Wagenhoffer Zsombor. Tagok: Marczali Gábor, Dr. Sallai László.  

Szakfolyóirat > 2014/05 > Tudósítás Díj díjátadó díjazott

Hódmezővásárhelyen a legjobbak

Hódmezővásárhelyen Szent György napján huszonegy éve már nem csak a tavaszt és kikeletet ünneplik, de az Alföldi Állattenyésztési- és Mezőgazdasági Napokat is ekkor tartják. A hagyományokhoz híven ez alkalommal adják át a kiírt szakmai pályázatok díjait növényter-
mesztés és állattenyésztés kategóriákban.

Szakfolyóirat > 2012/06 > Tudósítás vetőmag díjazott díjak

Gratulálunk a hódmezõvásárhelyi díjazottaknak!

Az Alföldi Állattenyésztési Napok Szakkiállítás és Vásár – amelynek az Agro Napló immáron hosszú évek óta a médiatámogatója – mára a hazai agrárium legjelentõsebb seregszemléjévé nõtte ki magát. A hódmezõvásárhelyi Hód-Mezõgazda Zrt. nevéhez fûzõdik a hazai újkori állatkiállítások kultúrájának megteremtése. Az idei, tizenkilencedik alkalommal megrendezett szakmai találkozó hagyományosan azokat a technikákat, technológiákat és termékeket díjazta, amelyek méltán váltják ki a perspektivikus ágazat szereplõinek elismerését.  

Szakfolyóirat > 2010/07 > Tudósítás AXIÁL Kft. Verseny díjazott

Az axiálos fiúk mindent megoldottak

Az Axiál Kft. 2002 óta rendezi meg az „Axiál Gépkezelõi Olimpiát” Magyarországon. A Manitou kezelõknek és a Gehl  (http://www.axial.hu/index.php?menu=3&ID=588) kompaktrakodók kezelõinek egymástól független, egyedi versenypályákon kellett rátermettségüket és szakértelmüket bizonyítaniuk 2010. június 4–5-én, Baján a VIII. Axiál Gépkezelõi Olimpián.

Szakfolyóirat > 2009/01 > Aktuális Díj díjazott termék

AGRO+MASHEXPO 2009 díjazottjai

Összesen tizenöt, köztük több hazai fejlesztésû mezõgazdasági gép, eszköz, illetve segédanyag gyártója vagy forgalmazója veheti át az AGRO+MASHEXPO díjakat a Hungexpo Zrt. rangos agrárkiállításának nyitónapján 2009 január 28-án. A presztízst jelentõ elismerést a termékek innovációs tartalma szerint, három kategóriában ítélte oda a zsûri bizottság.  

Szakfolyóirat > 2005/5 > Aktuális Díj Szakkiállítás növénytermesztés

Az I. Mezõgazda Expo Növénytermesztési és Kertészeti Szakkiállítás díjazott termékei

A kiállítás Nagydíjasa: JOHN DEERE 6920 PREMIUM TLS traktor AUTOTRACK automatikus kormányzási rendszere Nyertes: KITE Rt. Nádudvar Az AUTOTRACK világviszonylatban is újdonságnak számító GPS-re támaszkodó, mûvelési pontosságot növelõ, a gépi munka termelékenységét fokozó, üzemanyag-felhasználást csökkentõ automatikus nyomkövet, kormányzási rendszer. A mûvelési pontosságon túl 15–20%-os teljesítménynövekedést biztosít. Munka közben tehermentesíti a traktor vetõjét.