Vigyázzunk a permetezéskor! A gabonák is vonzhatják a méheket

Agro Napló
Gabonafélékben is figyelmet kell fordítani, hogy virágzáskor a növényvédő szeres kezeléseket méhkímélő technológia szerint végezzük!

Bár a kalászos növények nem mézelő növények, a háziméhek, a vadméhek és a magányos méhek is látogathatják a táblákat pollen gyűjtés céljából. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) útmutatása alapján a gabonákat is méhekre attraktív, vagyis méheket vonzó kultúrának kell tekinteni. A gabonafélék (pl. búza, árpa, rozs) virágzása során a méhek tömeges jelenlétének kicsi ugyan az esélye, de nem nulla! Éppen ezért a méhek kíméletét szem előtt tartva, virágzás időszakában – kifejezetten ide értve azt az esetet is, amikor a táblán, vagy annak szegélyében gyomnövények virágoznak – méhekre kifejezetten kockázatos, vagy méhekre kifejezetten veszélyes besorolású növényvédő szert kijuttatni tilos!

A méhekre mérsékelten veszélyes vagy mérsékelten kockázatos minősítésű növényvédő szerek – amennyiben ezt az engedélyokiratuk lehetővé teszi – csak méhkímélő technológiával alkalmazhatók: a házi méhek napi aktív repülésének befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával, legkésőbb 23 óráig – értesült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közleményéből az Agro Napló.

A szabályos, előírás szerinti növényvédő szer felhasználás biztonságos és nem okozhat méhmérgezést. Ha azonban a növényvédő szer kijuttatás méhelhullást okoz, azt a méhész az észlelést követően haladéktalanul köteles bejelenteni az elhullás helye szerint illetékes kormányhivatalnak.

A Nébih javasolja az érintetteknek, hogy a permetezést megelőzően mindig kérjék ki növényorvos, növényvédelmi szakmérnök iránymutatását, illetve olvassák el a felhasználni kívánt készítmény címkéjét, valamint az engedélyokiratát, amelyek megtalálhatóak a Nébih honlapján.

(Forrás: Nébih)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!