Újabb agrárfejlesztési források jutnak Szabolcsba

Agro Napló
Mintegy 120 milliárd forint többletforrás jut Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a vidékfejlesztési támogatásokból, amelyből többek között újabb állattartó telepek, takarmánykeverők, melegházak, élelmiszeripari beruházások jöhetnek létre, újulhatnak meg – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Napkoron, a Szövetségben a magyar mezőgazdaságért címmel megrendezett gazdafórum előtt tartott sajtótájékoztatón.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az ország egyik legjelentősebb mezőgazdasági területe. Napkor községben mintegy 500 őstermelő gazdálkodik. A földművesek komoly eredményeket értek el a gyümölcstermesztésben: a szabolcsi alma és szilva mára fogalommá vált a hazai vásárlók számára – hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter. E mellett az elmúlt időszakban a dinnye és zöldség ágazat is jelentős fejlődésen ment keresztül, akárcsak az állattenyésztés, amelynek jövedelmezősége nő, a gazdák ennek nagy részét visszaforgatják a termelőeszközökbe és ezzel további fejlesztéseket alapoznak meg.

Fazekas Sándor elmondta: a megye mezőgazdasága egyre versenyképesebb, ehhez kapcsolódik a kormány azon döntése, amelyet a dohánytermesztők támogatásáról hozott. A miniszter a megye sikerének nevezte, hogy az országos szinten mintegy 62 ezer vidékfejlesztési támogatás közel ötödét a megye gazdálkodói, földművesei, családi vállalkozói adták be. Kiemelte, hogy a Földművelésügyi Minisztérium mintegy 85 millió forint értékű támogatásával időjárás-előrejelző radarállomás újult meg Napkoron, a teljes beruházás több mint 150 millió forintba került. Ezzel párhuzamosan idén a megyében is komoly fejlesztésekre kerül sor az országos jégkárelhárító-rendszerrel kapcsolatosan, amelyet a Vidékfejlesztési Programból finanszíroznak.
A Szabolcs-Szatmár megyei gazdálkodók szempontjából rendkívül fontos a jégkárelhárítás, hiszen az elmúlt években számos komoly kárt okozó jégverést szenvedtek el a gazdák és a lakosság – hangsúlyozta Fazekas Sándor.

A gazdafórumon részt vett és felszólalt Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője is. A sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az elmúlt négy évben Napkoron több mint 1,5 milliárd forint értékű intézményfelújítási és egyéb fejlesztések kezdődtek meg, illetve készültek el.

(FM Sajtóiroda)

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!