Tovább folytatódik és bővül a Magyar Falu Program

Agro Napló
A kormánya fontos céljának tartja a magyarországi kistelepülések népességcsökkenésének megállítását, valamint a falvakban élők életminőségének javítását – erről a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos beszélt január elején.

Gyopáros Alpár kiemelte: az idén folytatódik, sőt tovább bővül a Magyar Falu Program. A kormányzati hírportálon a Miniszterelnökség közlése alapján a költségvetés idén is rögzíti, hogy legalább 150 milliárd forint forrás költhető a falu programra. Továbbá bejelentette: a kormány döntése alapján további területekre – így például útkarbantartásra és falusi civil szervezetek támogatására – is juttatnak többlet forrásokat, összesen 12,5 milliárd forint értékben.

A kormánybiztos utalt arra: azt már lehetett tudni, hogy a Magyar Falu Programra idén legalább annyi forrás jut mint tavaly, a 2020-as központi költségvetésben ugyanis szerepelt az erre a célra megjelölt 150 milliárd forintos összeg. Tudható azt is - közölte -, hogy biztosan folytatják a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) programot, illetve fejlesztik a falvakat a kisvárosokkal összekötő állami mellékúthálózatot, valamint folytatódik az életminőség javítását célzó helyi fejlesztések támogatása. Hozzáfűzte: míg a falusi csok kedvezményezettjei magánszemélyek, az állami úthálózat fejlesztésének kedvezményezettje az állami útfenntartó, az életminőség fejlesztését célzó pályázatok kedvezményezettjei pedig az önkormányzatok, továbbá a települési önkormányzati társulások.

Tájékoztatott arról is, hogy 2019-ben mintegy 50 milliárd forintot fordítottak útfejlesztésre, ebből mintegy 400 kilométernyi útszakaszon indulhatott meg útfejlesztés. Az idén is legalább ennyi fejlesztés megvalósításával kalkulálnak ezen a területen. A kormány döntése alapján további 7,5 milliárd forintot szánnak útkarbantartási célokra. Ez további 400 kilométernyi útszakaszon teszi lehetővé a javításokat.

Gyopáros Alpár a kormány másik fontos döntésének mondta, hogy elindítják a falusi civil alapot a kevesebb mint 5000 lakosú településeken működő, ott székhellyel, telephellyel rendelkező civil szervezetek számára. Ez a keret 5 milliárd forintos, és pályázati úton kaphatják meg a civil szervezetek.

Felhívta a figyelmet: a civil szervezetek döntő szerepet játszanak abban, hogy egy helyi közösséget élettel töltsék meg. A helyi önkormányzatok, a képviselő-testületek és a polgármesterek mellett a civil szervezetek a helyi közösségek motorjai. Példaként hozta, a helyi önkéntes tűzoltó-egyesületeket, a sportegyesületeket, az ifjúsági és a nyugdíjasklubokat, továbbá a polgárőr-, valamint a lokálpatrióta szervezeteket.

Ezek a szervezetek azon túl, hogy valamilyen speciális tevékenységet végeznek, szinte kivétel nélkül a helyi közösség fenntartásáért és életminőségének javításáért is tesznek, ezért kívánnak segítséget nyújtani nekik - mondta a kormánybiztos. Bejelentette: a civil szervezetek két tevékenységi körre pályázhatnak majd, rendezvények és programok megvalósítására, illetve eszközbeszerzésre, vagy esetleg ingatlanfejlesztésre, ingatlanvásárlásra is . tartalmazza a tájékoztatás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!