Részletek a felsőoktatás átszervezéséről

Agro Napló
Hat felsőoktatási intézményben már zajlik a modellváltás folyamata, hozzájuk hamarosan csatlakozik egy hetedik, emellett integrációk nyomán megújul az agrár-felsőoktatás is – erről az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára beszélt június közepén Budapesten, sajtótájékoztatón.

A tájékoztatás szerint a hatékony és korszerű felsőoktatás létrehozása a cél. A folyamat részeként a modellváltó intézmények alapítói és fenntartói joga közvetlen állami kézből vagyonkezelő alapítványokhoz kerül. Az innovációs képesség fejlesztése, az üzleti világ felé való lépés jelenti, aminek eredményeként új helyzet áll elő - mondta Bódis József.

Augusztus 1-jétől az Állatorvostudományi Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Neumann János Egyetem, a Széchenyi István Egyetem és a Soproni Egyetem vált modellt; hozzájuk csatlakozhat hetedikként a Színház- és Filmművészeti Egyetem.

"A létrejövő alapítványok élén kuratórium áll, ezek tagjait pedig az alapján kérték fel, hogy értsenek az adott szakterülethez, a felsőoktatáshoz, illetve a kialakítani kívánt új világhoz, amely felé a felsőoktatási intézményeket kívánjuk vinni. A képzésen, az oktatáson túl tudományos és innovációs elvárás is megfogalmazódik. Az innováció tekintetében a magyar felsőoktatás alulteljesít" – idézi  Bódis Józsefet az MTI.

Összeállt a – már említett – hat egyetem kuratóriuma. Az Állatorvostudományi Egyetem - Marek József Alapítvány kuratóriumi elnöke Náray-Szabó Gábor akadémikus lett, a Miskolci Egyetem - Universitas Miskolcinensis Alapítványnál Varga Judit igazságügyi miniszter, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítványban Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál igazgatója, a Neumann János Egyetemért Alapítványban Csizmadia Norbert, az MNB PADMA elnöke, a Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke Csányi Sándor, az OTP Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Széchenyi István Egyetemért Alapítványban pedig Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatója lett. Utóbbi kuratóriumába bekerült Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.

Az államtitkár kitért arra, hogy a modellváltás az eddigitől eltérő finanszírozási módszert hoz be a felsőoktatásba. Ennek lényege, hogy az eddigi egylábú (oktatás-) finanszírozás helyett – osztrák mintára – háromlábú struktúrát vezetnek be. Ebben az oktatási tevékenység mellett az infrastruktúra fenntartását, illetve a tudományos-művészeti teljesítményt is elismerik. Utóbbit fele részben a jelenlegi mutatószámok – például: minősített kutatók, publikációs aktivitás –, fele részben pedig a releváns egyetemi rangsorban elfoglalt helyezés alapján finanszírozzák.

Mint az a sajtótájékoztatón elhangzott, a modellváltó intézmények saját tulajdonba kapják azokat a vagyonelemeket, amelyekben működnek. A törvény elfogadásával az oktatók közalkalmazotti státusból munkaviszonyba kerülnek át.

"2021-ben és 2022-ben is 15-15 százalékkal magasabb bértömeget nyújtunk az intézményeknek, emellett teljesítményarányosan kedvezőbb bért és anyagi elismerést kaphatnak a kollégák" – közölte az államtitkár.

Bódis József azt is kiemelte: míg a Corvinus Egyetem esetében újonnan felvett államilag finanszírozott hallgatók már nem lesznek, a most modellt váltó intézményekben megmarad az állami ösztöndíjas képzés.

"Lesz egy hosszú távra szóló, 15-25 éves finanszírozás, illetve egy rövid távú, hároméves szerződés. Ez garantálja az intézmények hosszú távú prosperitását és gazdasági stabilitását. Az államháztartási törvény alóli kikerüléssel rugalmasabban fognak tudni gazdálkodni" – mutatott rá a felsőoktatásért, innovációért és szakképzés irányításáért felelős minisztériumi vezető tisztségviselő.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy az agrár-felsőoktatás integrációja keretében augusztus 1-jétől a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara a Szent István Egyetem szervezetéből kiválik és az Óbudai Egyetem szervezetébe olvad be.

Az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusa az Eszterházy Károly Egyetem szervezetéből kiválik és a Szent István Egyetem szervezetébe olvad be. A Pannon Egyetem Georgikon Kara a Pannon Egyetem szervezetéből kiválik és a Szent István Egyetem szervezetébe olvad be. A Kaposvári Egyetem és a Szent István Egyetem összeolvadásával új intézményként jön létre a Szent István Egyetem. Elhangzott az is, hogy a Szent István Egyetem modellváltása az év végéig zajlik le – tartalmazza az összegzés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!