Pár napos esőszünet következik!

Agro Napló
A csapadékos időszak után pár napos száraz idő következik, érdemes az aktuálissá vált és eddig a sáros talaj miatt elmaradt tavaszi vetéseket erre az időszakra időzíteni.

A múlt hét közepén még az átlagosnál alacsonyabb hőmérsékletek voltak jellemzőek, főként az ország nyugati felén. Napközben többnyire 15 Celsius fok fölé melegedett a levegő, de a borongósabb, csapadékos nyugati tájakon ennél több fokkal hidegebb volt. A hét végétől melegedett a levegő, vasárnaptól keleten már a 20 fokot közelítették a csúcsértékek, míg a borongósabb nyugati tájakon ennél továbbra is hűvösebb volt.

Csütörtökön reggeltől a Dunántúl nyugati felére érkezett kiadós eső. A csapadékos időjárás pénteken is folytatódott, ekkor a Dunántúl északnyugati felén 15-50 mm esett. Szombattól sokfelé alakultak ki néhol jégesővel kísért heves záporok, zivatarok. Az elmúlt tíz nap csapadékmennyisége a Dunántúl északnyugati negyedén az 50 mm-t is meghaladta, de a Sopron térségében lehullott 80 mm körüli mennyiség több, mint ami ott a megelőző három hónapban összesen esett (1. ábra). A keleti tájakon kevesebb volt a csapadék, de az elmúlt 30 nap csapadékösszege csak délen, délkeleten marad el az ilyenkor szokásos mennyiségtől, az ország nagy részén jelentősen meghaladja azt (2. ábra). A 90 napos összeg már nagyobb változatosságot mutat: nyugaton és északkeleten valamivel az átlag fölött, másfelé átlag alatt alakul (3. ábra). A talaj felszín közeli része sokfelé sáros, csak a déli, délkeleti országrészben szárazabb (4. ábra). A középső és mélyebb talajrétegek vízellátottsága az ország túlnyomó részén eddig is jó volt, most Sopron környékén is sokat javult. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet a hét elejétől már szinte országszerte és tartósan meghaladja a 10 fokot.

1. ábra: 10 napos csapadékösszeg 2023. április 19-ig (mm)

2. ábra: A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2023. április 19-ig (mm)


3. ábra: A 90 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2023. április 19-ig (mm)

4. ábra: Talajnedvesség a talaj felső 20 cm-es rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2023. április 18-án (%)
 

Az őszi vetések jó állapotban vannak, korán megindult a tavaszi fejlődésük. Az őszi búza szárba indult, a repce pedig kezd virágozni (5. ábra). A nyári kapás növények vetése késést szenvedett a hideg, majd a sok eső miatt, de a múlt héten már megkezdték a napraforgó, főként az Alföldön pedig a kukorica vetését, a talajhőmérséklet már elérte a 10 fokos küszöbértéket.


5. ábra: Virágzásnak indult repcetáblák láthatók sárgászöld színnel Békéscsaba és Szabadkígyós között a Sentinel 2-es látható tartományú műholdfelvételen 2023. április 19-én
 

A gyümölcsösök közül sok teljes virágzásban van, több fajta is megszenvedte a március végi, április eleji fagyokat. Az elmúlt napok gyakran csapadékos időjárása miatt magas volt a páratartalom, sokat volt a növények levele vizes, mely a gombás megbetegedések kockázatát növelte.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeink a március végére – április elejére vonatkozó állapotot mutatják. Az ország nagy részén növekszik az index értéke, a kellően csapadékos, és március végéig még az átlagosnál melegebb időben gyors fejlődésnek indult a vegetáció. Kizöldültek a mezők, az alacsonyabban fekvő erdők, és az őszi vetések zöld tömege is egyre nagyobb. Az anomália térkép szerint a sokéves átlagnál országszerte jóval magasabb az index értéke, a legkisebb arányú pozitív eltérés középhegységeink erdeiben és a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei gyümölcsösök területén figyelhető meg, mert ezeken a területeken nagy a még ki nem zöldült fák aránya. 

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg csak nagyon lassan növekszik, jelenleg 20 és 40 foknap között alakul, az alacsonyabb értékek nyugaton, a magasabbak délkeleten vannak. Ez északkelet kivételével jóval elmarad a tavalyi értékektől, a sokéves átlagnál pedig országszerte 20-35 foknappal kevesebb – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat agrometeorológiai jelentésében, melyet az Agro Napló is megkapott.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár és Nyíregyháza körüli területre vonatkozó agrogramokon[*] (6. és 7. ábra). Augusztus utolsó dekádjában több hullámban jelentős csapadék hullott, így az őszi káposztarepce vetése a történelmi aszály után már kellően nedves talajba történhetett. A csapadékos idő szeptemberben is folytatódott, így a repce szépen kelt és gyorsan fejlődött. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző száraz idő és optimális nedvességtartalmú talaj kedvező körülményeket teremtett. A hónap közepétől a talaj felső rétege egyre jobban kiszáradt, nehezítve ezzel a kelést. A november első hetében érkezett csapadékra igen nagy szükség volt az egyenetlenül kelt táblák egységesedéséhez, a sokáig kitartó enyhe időben az állományok kellően megerősödve indultak a télnek. A decemberi újabb bőséges csapadék hatására a talaj egyre mélyebb rétegei nedvesedtek át, töltődtek föl az Alföldön is, ami a növények tavaszi-nyári fejlődéséhez nélkülözhetetlen. Az év első hónapjában folytatódott az esős idő, egymást követő mediterrán ciklonok hoztak országszerte kiadós csapadékot, melyet a talaj már befogadni nem tudott, így egyre nagyobb területen jelentek meg a belvízfoltok, elsősorban az Alföldön. Január második felére már az ország túlnyomó részén elérte, a középső országrészben 100-150 mm-rel meg is haladta a szeptember eleje óta összegzett csapadék az őszi vetésű növények számára optimális mennyiséget. Január végén szárazabbra és kevésbé enyhére fordult az idő, de az igazi tél csak február első hetében érkezett meg. Február első fele száraz, hideg időt hozott, a tél folyamán egyedül ekkor sikerült a talajnak 5-20 cm mélyen átfagynia, miközben a belvizes területek kiterjedése lassan csökkent. A télies időjárás csak átmenetinek bizonyult, február közepén jelentően megenyhült az idő, de az egész hónap szárazabb maradt az ilyenkor szokásosnál, és március első két dekádjában is csak a déli országrészben hullott az átlagosnál több csapadék. Március utolsó harmadában kiterjedt esők érkeztek, az ország nagyobb részén átnedvesedett az ekkorra már kiszáradó fölső talajréteg. Kivétel ez alól az északnyugati országrész, ott csak áprilisban kezdődött ez a folyamat, de az április közepi nagy mennyiségű csapadék ott is feltöltötte a talajt. Az áprilisi csapadék, ami a hónap elején az eső mellett, havas eső és hó formájában érkezett keleten, északkeleten már a belvízfoltokat növelte. Az összegzett csapadék az ország túlnyomó részén a tenyészidőszak kezdete óta az optimális mennyiség fölött alakul.
A szokásosnál enyhébb őszi és téli idő hatására az összegzett hőösszeg számottevően meghaladja az optimális értéket, a déli országrészben több, mint kétszerese annak. Az átlagosnál enyhébb tél és kora tavasz miatt a kultúrák a szokásosnál hamarabb fejlődésnek indultak, viszont áprilisban gyakran volt az optimálisnál hidegebb időjárás.

6. ábra: Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2023. április 19-ig (részletes magyarázat a szövegben)

7. ábra: Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2023. április 19-ig (részletes magyarázat a szövegben)

A folytatásban eleinte északkelet felől mérsékleten meleg, szárazabb légtömeg érkezik fölénk. Így a mai elszórt záporok után pénteken és szombaton száraz idő valószínű. Vasárnap estétől nyugat felől frontzóna közelíti meg térségünket, ezért ismét csapadékosra fordul az idő. Főleg hétfőn és kedden kell csapadékra számítani, szerdától azonban ennek valószínűsége csökken. Összességében a jövő hét közepéig akár 10-20 mm eső is lehullhat. Így a talaj felszín közeli része ezen a héten száradni, szikkadni fog, ezt több órás napsütés és szél is segíti majd, érdemes a vetéssel ebben az időszakban haladni. A hőmérséklet az ilyenkor szokásos értékek körül alakul: napközben jellemzően 15 és 20 fok közé melegszik a levegő, ez a jövő hét elején az esős időben 15 fok körülire esik vissza. Jövő szerdán pedig a legfrissebb számítások szerint sarkvidéki eredetű légtömeg árasztja el térségünket, néhol újra megjelenhetnek majd az éjszakai fagyok. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet 10 fok fölött várható, bár a jövő hét közepén átmenetileg kissé ez alá csökkenhet.

(Forrás: OMSZ)

Kövesse napról-napra az agrometeorológiai elemzéseket az Agro Napló főoldalán: www.agronaplo.hu!

[*] Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A hét végéig maradnak a zivatarok

A hét végéig maradnak a zivatarok

A megnövekedett nedvesség a fejlődésben lévő nyári növények számára igen jól jön, ugyanakkor a sűrűbb állományú őszi vetésekben a kórokozók számára is...

A májusi eső aranyat érne az Alföldön

A májusi eső aranyat érne az Alföldön

A hét elején a Dunántúlon sokfelé esett eső, ugyanakkor főleg az Alföldön régóta nem volt jelentős csapadék. A héten csak elszórtan esik, a jövő héten...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!