Órákat vesz el naponta a gazdáktól, keresik a megoldást, mivel válthatnának

Agro Napló
Az alkalmazásban a gazdálkodók az összes műveletet egy helyen tudják majd kezelni.

Mióta idén januártól a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felületén vezetnie kell a gazdálkodóknak az elektronikus permetezési naplót, naponta akár több órát is felemésztenek az adminisztrációs feladatok a permetezési szezonban, ez pedig hatalmas terhet ró a gazdákra, ráadásul ezt sokan a növényorvosokra hárítanák – írja az Agrárközösség közleményében.

A szervezet szerint a sok tízezer embert érintő problémára egy egyedi fejlesztésű applikáció jelentene megoldást, melynek segítségével csupán néhány gombnyomással rögzíteni lehet az adatokat, ezzel időt és pénzt spórolva – értesült a HVG cikkéből az Agro Napló.

Mint írják, az új támogatási ciklusban új kötelezettségek jelentek meg a gazdálkodók számára, ez érinti többek közt a hatósági adatszolgáltatást is. A növényvédelmi kezeléseket korábban is kötelező volt papíron vezetni, de egy szabálymódosítással ezt digitális környezetbe helyezték át.

Török Zoltán, az Agrárközösség ügyvezetője arról beszélt, a változtatásokkal kapcsolatban a legnagyobb fejtörést az okozza a gazdáknak, hogy

év eleje óta a 10 hektárnál nagyobb összterületen gazdálkodóknak naprakész nyilvántartást kell vezetniük a szántóföldi kultúrában végzett rovarölőszeres kezelésekről.

„Az ilyen típusú kezeléseknél előírták, hogy a permetezést követő nap végéig be kell küldeni a Nébihnek az adatokat. Az intézkedés a fogyasztók érdekeit tartja szem előtt, a vegyszerfelhasználás ugyanis régóta sarkalatos kérdése az embereknek. A nyugat-európaihoz hasonló szabályozással az élelmiszerek nyomon követése sokkal valósabb képet mutat majd arról, hogy az adott termény mivel és mikor lett kezelve. Csakhogy ez óriási plusz terhet ró a gazdákra” – mutatott rá a szakértő.

Okner Péter, az AgroVIR Kft. cégvezetője szerint a problémára egy alkalmazás a megoldás: „A gazdálkodó a művelet közben vagy végén egy lenyíló gördülő listából választhatja ki a kijuttatott növényvédő szer típusát és dózisát. A rendszerben elhelyeztünk egy minőségbiztosítási ellenőrzési pontot, ami megelőzi a Nébih felületére történő beküldést. Ez azt jelenti, hogy növényorvos validálja munkaidőben az adatokat” – magyarázta.

Hozzátette, hogy amennyiben ünnepnapon történik a kezelés, a szoftverbe épített automata a határidő utolsó percében akkor is beküldi az adatokat validálás nélkül, ha a növényorvos azt nem tudta ellenőrizni. Ezáltal az adatszolgáltatást teljesíti a gazda, és a legsúlyosabb növényvédelmi bírságot biztosan elkerüli.

A szakemberek figyelmeztettek, a jelenlegi tervek szerint 2024-től az e-gazdálkodási napló is beáll a sorba, vagyis az összes mezőgazdasági művelési területen elvégzett feladatot be kell majd rögzíteni. Az alkalmazást ennek fényében továbbfejlesztik majd, így a gazdálkodók az összes műveletet egy helyen tudják majd kezelni.

(Forrás: HVG)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Mire valók a Nébih API-jai?

Mire valók a Nébih API-jai?

A Nébih az API-k rendszeresítésében látja több, az agrár- és élelmiszerlánc szereplőket érintő adatszolgáltatás megkönnyítésének lehetőségét.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!