Mintegy kétszáz rendezvény az agrárpálya népszerűsítésére

Agro Napló
Pozitívan befolyásolta az agrárszakma társadalmi megítélését az „Agrártudományi pályaorientáció az ágazat versenyképességének javítása, a szakember-utánpótlás erősítése érdekében, a képzési környezet innovatív fejlesztésével” című projekt, ami a Széchenyi 2020 program 789,99 millió forint vissza nem térítendő támogatásával sikerrel zárult, és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) - a jogelőd Szent István Egyetem és Kaposvári Egyetem -, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), valamint az Emberi Erőforrások Fejlesztése Alapítvány alkotta konzorcium részvételével valósult meg – közölte lapunkkal a MATE.

A program alapvető célja az volt, hogy pozitívan befolyásolják a mezőgazdasági tevékenység társadalmi megítélését, feltárják a hallgatói utánpótlás attitűdjeit, a feltárt attitűdökre speciálisan kidolgozott kommunikációs eszközökkel reagálva növeljék a hallgatói jelentkezések számát, célzott kommunikációt folytassanak a célcsoporttal és segítsék az agrárium iránt érdeklődők felsőoktatási intézménybe történő továbbtanulását.

A célok elérése érdekében a konzorcium partnerei országos szinten és a partnerek székhelyén (Kaposváron, Gödöllőn, Szarvason és Hódmezővásárhelyen) közel kétszáz interaktív rendezvényt, számtalan innovációs roadshowt, nyári tábort, nyílt napot, ötletversenyt és vállalatlátogatást szerveztek a pályaválasztás előtt álló fiataloknak, hogy bevezessék őket a XXI. századi modern agrárium világába.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek az élményfókuszú programok ma már elengedhetetlenek ahhoz, hogy az okostelefonnal és állandó netkapcsolattal felnövő diákok figyelmét megragadják. Ha ők maguk is kipróbálhatják a lópatkolást, ha testközelből megtapasztalhatják egy öntöződrón működését vagy akár csak VR-szemüveggel bepillanthatnak egy virtuális gazdaságba, máris sokkal nyitottabbá válhatnak az agráréletpálya felé.

Az ágazat versenyképességének javítása és a szakember-utánpótlás erősítése érdekében szintén fontos, hogy az agrárszakképzésben résztvevő pedagógusok munkáját korszerű digitális tananyagok is segítsék. Ennek elősegítésére a projekt keretében szőlőtermesztéssel, fogathajtással, mezőgazdasági gépészettel, növénytermesztéssel, valamint állattenyésztéssel és állategészségüggyel kapcsolatos digitális tananyagok is készültek a középfokú oktatásban résztvevők számára. Mindez szélesebb körben is kedvezően befolyásolhatja a természettudományos, agrár- és műszaki felsőoktatásba jelentkezők tudásszintjét és egyetemi tanulmányaik során mutatott helytállását.

Hogy az influenszer- azaz a véleményvezér-kampányok, az élményprogramok, a digitalizáció és a gamification, azaz a játokosság eszközeivel mennyire hatékonyan szólították meg a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a legutóbbi felsőoktatási felvételi időszakban országszerte nőtt az agrárképzések népszerűsége. Bár az Európai Unió támogatásával megvalósult EFOP 3.4.4-16-2017-00010 projekt 2021. december 31-én lezárul, az agráréletpálya népszerűsítése kapcsán szerzett sokrétű tapasztalatokat továbbra is kamatoztatni fogják a konzorcium partnerei – foglalta össze a MATE projektismertetője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!