Megnyílt az AGROmashEXPO és Agrárgépshow

Agro Napló
A magyar mezőgazdaság 2010 óta folyamatosan nő, hat év alatt 55 százalékkal bővült, 2016-ban 2620 milliárd forint volt a kibocsátása – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a 35. AGROmashEXPO – 7. AgrárgépShow kiállítás szerdai megnyitóján Budapesten, a Hungexpo vásárközpontban – számolt be az MTI.

A szombatig látogatható, négynapos agrárgépipari seregszemlén Fazekas Sándor kiemelte: az agrárium a magyar gazdaság motorja, nemcsak átvitt értelemben, hanem valóságosan is, mivel az elmúlt esztendőkben nőtt a gépesítettsége, műszaki színvonala, technológiai szintje. Ebben a fejlődésben nagy szerepe volt a mezőgépgyártásnak és kereskedelemnek, ami az agrárium egyik fontos tartópillére - közölte. Hozzátette: az agrárium a legfrissebb GDP-adatok szerint a bővüléshez 21,4 százalékkal járul hozzá.

Kifejtette, súlya és jelentősége folyamatosan nő nemcsak a külkereskedelmi forgalomban - az exporttöbblet biztosításában -, hanem a foglalkoztatásban is, hiszen az elmúlt fél évtizedben 50 ezer új munkahellyel gyarapodott az ágazat. Tavaly 16 és félezer állás jött létre az agráriumban. A miniszter szerint az eredmények a technikai, technológiai megújításnak is köszönhetők.

Fazekas Sándor úgy ítélte meg, hogy a mezőgépipar és gépkereskedelem idei kilátásai kedvezőek, 2017. a gépgyártók és a kereskedők számára is a növekedés éve lesz. Hozzátette, adottak a feltételek a magyar agrárium további fejlődéséhez, az elmúlt hat év következetes munkája erre jó alapot ad.

Az optimizmust osztja Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (Megfosz) elnöke, aki az MTI-nek elmondta: tavaly, az előző évihez hasonlóan, mintegy 155-160 milliárd forintot tett ki a becslések szerint a magyarországi mezőgépforgalom. Az idén az elnök szerint a forgalom 165-170 milliárd forint lehet.

Fazekas Sándor beszélt arról is, nem véletlen, hogy Magyarország volt az idei berlini Zöld Hét (Grüne Woche) - a világ egyik legjelentősebb mezőgazdasági kiállításának - díszvendége, ezzel ismerték el ugyanis a magyar agrárium utóbbi években nyújtott kimagasló teljesítményét. A miniszter megjegyezte: ezt a teljesítményt a magyar fiatalok szintén elismerik, "díjazzák", amit az is mutat, hogy a mezőgazdasági szakképzésbe jelentkezők száma három év alatt 20 százalékkal nőtt. Mindez alátámasztja azt is, hogy a vidéki életforma egyre népszerűbb a fiatalok körében - mondta.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy az AGROmashEXPO-n, az AgrárgépShow-n, valamint a Magyar kert, valamint a Szőlészet és pincészet társkiállításokon mintegy 40 ezer négyzetméteren több mint 300 kiállító mutatja be termékeit, kínálja szolgáltatásait, a kiállítók mintegy tizede külföldről érkezett.

A megnyitó végén több szakmai elismerést is átadtak a kiemelkedő szakmai teljesítményt elérő cégeknek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Elmarad az AGRITECHNICA 2022 kiállítás

Elmarad az AGRITECHNICA 2022 kiállítás

A romló járványügyi helyzet és a jelenlegi hatósági előírások miatt a világ vezető mezőgazdasági gépkiállításának megrendezéséhez szükséges feltételek...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!