Már harmincadik alkalommal rendezik meg az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat!

Agro Napló
A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozóját Hódmezővásárhelyen tartják – tájékoztatta a szervező Hód-Mezőgazda Zrt. az MTI-t.
Fotó: Facebook/Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

A kiállításon az állattenyésztés nyolc ágazata, a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske-, a baromfi-, díszbaromfi- és nyúltenyésztők, a halászat, vadászat, valamint az állattenyésztés és az ahhoz kapcsolódó növénytermesztés szakiparának legjelesebb képviselői mutatkoznak be.

Az 1994-től a Magyar Állattenyésztők Szövetségével és annak tagszervezeteivel megrendezett kiállítás egyik legfontosabb és leglátványosabb elemét a nyilvános tenyészállat-bírálatok és a fajtabemutatók jelentik, melyen a mindenkori hazai állomány legjavát láthatják a szakemberek és a közönség – értesült a közleményből az Agro Napló.

A háromnapos vásár több száz kiállítója között szerepelnek az állattenyésztési, tartástechnológiai, agrárinformatikai, szaporodásbiológiai, állategészségügyi és gyógyszeripari, takarmányozási és élelmiszeripari termékeket, eszközöket, berendezéseket gyártó és forgalmazó cégek is.

A rendezvényhez minden évben kapcsolódnak tudományos és szakmai továbbképző rendezvények. Idén a haszonállat-tartásban jelentkező állategészségügyi kihívásokról tartanak konferenciát az Állatorvostudományi Egyetem előadóival. A szakember-utánpótlást segíti az agrárszakképző intézmények III. Országos Gazdászversenye is, melyet pénteken tartanak a mezőgazda napok keretében.

Az idei kiállítás újdonsága a Hód-Mezőgazda Zrt. és konzorciumi partnereinek tanösvény programja, melyen regisztrációt követően elismert és gyakorlott szakemberek mutatják be a gazdálkodóknak a takarmánynövény-termesztéshez és a minőségi takarmány-előállításhoz kapcsolódó újdonságokat.

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Merre tovább európai állattenyésztés?

Merre tovább európai állattenyésztés?

A „SEBASTIEN projekt – Intelligens döntéstámogató rendszer” című, magyar nyelvű felirattal ellátott videóval bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ho...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!