2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Lízingszövetség: Kiváló eredmények az agrárgép-finanszírozásban

Agro Napló
Tavaly több mint 726 milliárd forintot tett ki a finanszírozott összeg a magyar lízingpiacon, ami 14 százalékos pluszt jelent az egy évvel korábbi, járvány miatti gyengébb évhez képest.

Ahogy a járvány sújtotta 2020-as év, úgy a 2021-es esztendő is rendhagyó volt a magyarországi lízingpiacon: a finanszírozott összeg 726 milliárd forint fölé nőtt, ami 14 százalékos bővülésnek felel meg éves összevetésben. „A két számjegyű növekedés elsősorban az alacsony bázissal magyarázható és még ezzel sem érte el a 2019-es szintet a piac, 2 százalékkal maradt el attól” – kommentálta a Magyar Lízingszövetség a tavalyi eredményeket.

Nagyon vegyes a kép

“Úgy vélem, a finanszírozott összeg alakulása elégedettségre ad okot. Ezen a téren számítani lehetett a javulásra, hiszen a járvány miatt, a 2020-as évet érintő erős visszaesés után természetes volt a szinte minden eszközkategóriát érintő gyógyulás. Az egyes eszközcsoportok eltérő mértékben szenvedték meg a krízist, így az azt követő felépülés is más-más ütemben zajlott a különböző szegmenseket tekintve. 2020 legnagyobb vesztesei közül a nagyhaszongépjárművek és az egyéb gépek tudtak átlag feletti bővülést elérni, míg kiegyensúlyozott mértékben nőtt az autó- és flottafinanszírozás mellett az építőgéplízing is. Ezzel párhuzamosan a finanszírozott összeget tekintve a mezőgazdasági gépek tartották az egy évvel korábbi szintet.” – mondta Zs. Nagy István, a Magyar Lízingszövetség elnöke.

„A problémát az új szerződések száma jelenti: tagvállalataink alig több mint 82 ezer lízingszerződést kötöttek tavaly, ami a járvány hatásának köszönhető, gyenge 2020-as szintet sem éri el, sőt, elmarad a 2017-es 93 ezres darabszámtól is. A szerződések számának ilyesfajta alakulása elsősorban a lízingpiactól független külső tényezőkkel magyarázható, egyebek mellett a globális ellátási láncokban kialakult problémákkal, ezen belül a chiphiánnyal, a járművek drágulásával magyarázható.” – tájékoztatta a Magyar Lízingszövetség az Agro Naplót.

Mit mutatnak az autópiaci számok?

A retail autófinanszírozásban a kihelyezett összeg 12,3 százalékkal 267 milliárd forint fölé emelkedett, ugyanakkor a szerződések száma a 2020-as 54 ezer feletti szintről 50 ezerre csökkent: ennél gyengébb eredményre legutóbb 2016-ban volt példa. „Azt látjuk, hogy a finanszírozott összeg növekedése egyértelműen az autók drágulásával magyarázható. A környezetvédelmi normák, a már említett chiphiány, a nyersanyagok drágulása az energiaárak emelkedése, valamint az euró forinthoz mért árfolyamának alakulása egyaránt hozzájárult az árak emelkedéséhez. A drágulásnak további támaszt adott, hogy a globális ellátási problémák miatt keresleti piac alakult ki, azaz ugyan lenne igény az új autókra, azonban a készlethiány miatt nem lehet kiszolgálni a potenciális vevőket. Ez a jelenség tükröződik az autópiac alakulásában és természetesen a megkötött autólízing-szerződések számában is” – emelte ki Zs. Nagy István.

A szakember azt is elmondta, hogy a személyautók esetében a magánszemélyek „eltűnése” a legaggasztóbb. Ők 25 százalékkal kevesebb autót vásároltak tavaly és a lízing aránya sem növekedett. „A magánszemélyekkel új autókra kötött lízingszerződések száma 27 százalékkal csökkent, a 2019-es szintnek a felére esett vissza. A 2020-as évvel szemben tavaly a használt autókra lakossági ügyfelekkel kötött lízingszerződések sem tudták ellensúlyozni a hanyatlást, mivel ott is 15 százalékos volt a csökkenés” – tette hozzá Zs. Nagy István.

Pozitív szegmensek

A lízingpiac negatív trendjei mellett pozitívumokról is beszámolt a Magyar Lízingszövetség. A flottafinanszírozás tekintetében a szerződésszám 5 százalékos növekedésével párhuzamosan a kihelyezett összeg 17 százalékkal 66 milliárd forintra nőtt: a flotta refinanszírozási üzletágban pedig a kihelyezett összeg még erőteljesebb, 40 százalékos növekedéssel meghaladta a 31 milliárd forintot. „A flottás számok bizonyítják, hogy ez a lízingpiaci szegmens továbbra is a legválságállóbb részpiacnak számít” – mutatott rá Zs. Nagy István.

A 2020-as év egyik nagy vesztese a nagyhaszongépjármű-finanszírozás volt, ahol a finanszírozott összeg 36 százalékot zuhant, az eladások csökkenésével párhuzamosan. Ez a szegmens nagy fordulattal 2021-ben 34 százalékkal 143 milliárd forintra emelkedett éves szinten, hasonló növekedést mutatott a szerződések száma. „A kereslet a nagyhaszongépjárművek piacán is magasabb eladásokat és finanszírozási számokat indokolna, azonban mind a teherautók, mind a pótkocsik esetében a teljes mértékben lekötött gyártói kapacitások bekorlátozták a növekedési lehetőséget” – jellemezte a piaci helyzetet Vály Judit, a szövetség alelnöke, hozzáfűzve, hogy ezen a területen az eladási darabszámok a 2015-ös szintet sem érik el.

Kiváló eredményekkel zárta 2021-et az elmúlt évek kiemelkedően teljesítő üzletága, az agrárgép-finanszírozás, amely már 2019-re elérte a 100 milliárdos nagyságrendet és azóta stabilan – a válság ellenére is – hozza ezt a szintet. Tavaly 109 milliárd forintra rúgtak a kihelyezések, ami lényegében megegyezik a 2020-as és a 2019-es adatokkal. Szintén jól szerepelt az építőgéplízing, amely évek óta stabilan teljesít. Az elmúlt évben a finanszírozott összeg meghaladta a 30 milliárd forintot, ez pedig 13 százalékos többletnek felel meg.

Jövőkép, bizonytalansággal

„Mivel a járvány hatása továbbra is komoly bizonytalansági faktort jelent a piacokon, pillanatnyilag nehéz prognosztizálni, hogy mikor rendeződik a helyzet az ellátási láncokban és mennyit kell várni a chippiaci problémák megoldására. Éppen ezért pontos előrejelzést jelenleg nem tudunk adni a finanszírozott összeg és a lízingszerződések számának alakulására. Ugyanakkor arra számítunk, hogy az év végére valamelyest javul a helyzet, amelynek köszönhetően a kihelyezések és a szerződésszámok is meghaladják majd a tavalyit” – fogalmazott Zs. Nagy István.

A szakember közölte azt is, hogy a magánszemélyek újautó-vásárlásaiban látott tavalyi hanyatlás „már-már sokkoló”. Így például a jelenlegi piaci teljesítmény kevés ahhoz, hogy Magyarország teljesíteni tudja a károsanyag-kibocsátási vállalásait. A lízingpiaci szakértők szerint segíthet ezen az idén februárban sok háztartásba megérkezett többletforrás – részben a személyi jövedelemadó visszatérítése –, amelyet egy jól kiválasztott lízingkonstrukció segítségével a meglévőnél korszerűbb autó vásárlására fordíthatnak az érintettek. Ezzel együtt a Lízingszövetség szerint hosszabb távon szükség lenne állami ösztönző programokra, amelyek a magyar lakosság autóflotta megújítását célozzák; így például jelentősen emelni kellene az elektromos autók beszerzését támogató pályázati források keretét. Erre annál is inkább szükség lenne, mert a magyarországi személyautók átlagéletkora másfél évtizede fokozatosan emelkedik, 2020-ban rekordszintre, 14,7 évre nőtt.

 

(Forrás: Magyar Lízingszövetség)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult a hétvégén az idei 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!