2024. március 29. péntek Auguszta

Kihirdették a kiskérődző ágazat állatjóléti támogatást!

Agro Napló
Kiskérődző állatjóléti támogatás címen új pályázati felhívást hirdetett meg az Agrárminisztérium, 5 milliárd forint keretösszeggel – jelentette be Nagy István tárcavezető.

A miniszter hangsúlyozta, az új vidékfejlesztési intézkedés bevezetésével a tárca az állattenyésztési ágazat ellenálló képességének növelését, az állatjóléti feltételek javítását és az állategészségügyi problémák megelőzését segíti. Az új konstrukció célja, hogy a gazdálkodók a szigorú higiéniai és takarmányozási előírások teljesítésével hozzájáruljanak az állattartás fejlesztéshez. A felhívás alapján a támogatott tevékenységi körbe a körömápolás, a belső élősködő fertőzöttség ellenőrzése, a külső élősködők, valamint a legyek, szúnyogok, nyüvek elleni védekezés, és az ásványi anyag kiegészítése tartozik – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

A pályázatnak köszönhetően az ágazat szereplői évente 208 eurónak megfelelő forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek állategységenként – emelte ki a tárcavezető.

Kifejtette, a kérelmek benyújtására 2022. május 16. és június 16. között lesz lehetőség. A pénzügyi segítségben minden olyan mezőgazdasági termelő részesülhet, aki a nyilvántartási rendszerekben bejegyzett állattartóként szerepel, és hatósági állatorvos által ellenjegyzett nyilatkozattal rendelkezik arról, hogy tenyészetei maradéktalanul megfelelnek a hatályban lévő állatjóléti előírásoknak – fűzte hozzá az agrárminiszter. Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy a támogatás kötelezettségvállalási időszaka 2022. július 1-től 2024. december 31-ig tart.

 A végleges részletszabályokat tartalmazó pályázati felhívás a www.palyazat.gov.hu oldalon érhető el.

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!