Kiaknázatlan lehetőségeket rejt a földimogyoró

Agro Napló
A földimogyoró Magyarországon is termeszthető gazdaságosan. A Debreceni Egyetem agrárkarán pedig azt is bebizonyították, hogy nemcsak termeszteni, hanem feldolgozni is megéri: a belőle készített olaj világpiaci ára folyamatosan emelkedik.

A világ mezőgazdaságában rangos helyet elfoglaló földimogyoró a múlt század elején bekerült ugyan a hazai kultúrflórába, de a kezdeti sikerek ellenére mégsem vált igazán jelentős haszonnövénnyé Magyarországon, az elmúlt évtizedben termesztése egyre inkább visszaszorult. A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézet munkatársai 2016 tavaszán kezdtek kisparcellás földimogyoró-termesztéstechnológiai kísérletbe a Böszörményi úti campuson, hogy a növény termesztésének magyarországi lehetőségeit és környezeti válaszreakcióit vizsgálják – közölte az egyetem sajtóirodája.

– A földimogyoró vagy amerikai mogyoró a neve ellenére nem a mogyoró nemzetség faja, jóval közelebbi rokonságban áll például a borsóval vagy a babbal, mivel mindhárman a bükkönyformák közé tartoznak. A májusi vetést követően az időjárás kedvezően alakult az állomány számára, október elején jelentkeztek az érés legfontosabb jelei: a bokrok szétdőltek, a levelek elsárgultak és a magok a fajtára jellemző színűek lettek. A betakarítást 153 nappal a vetés után kezdhettük el – foglalta össze Balla Zoltán, a Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézet tudományos segédmunkatársa.

Az elért terméshozam hektáronként az amerikai termesztéstechnológia paraméterek alkalmazása mellett 3,3–3,6 tonna lett Debrecenben, ami nem sokkal marad el a világ vezető földimogyoró-termesztő országainak átlagától. Az Amerikai Egyesült Államokban hektáronként 3,8-3,9, Kínában 3,4-3,5, Indiában 3-3,1, Brazíliában pedig 2,5-2,6 tonna termést takarítanak be átlagosan. 2015-ben a legtöbb földimogyorót Kínában (18.7 millió tonna), Indiában (6,8 millió tonna) és az USA-ban (4 millió tonna) termesztették.

– Összességében elmondható, hogy a földimogyoró termesztése és feldolgozása, valamint forgalmazása hazánkban is jó lehetőség helyi növényi olaj-előállítók számára. Az étolaj iránti igény egyre nagyobb, ami a megművelt területek nagyságának növekedésével jár. A földimogyoró egyike a leggazdagabb növényi olajforrásoknak, ennek következményeként a világpiaci ára is folyamatosan emelkedik, ami kiváló befektetési és export lehetőséget jelenthet – összegezte Balla Zoltán.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!