Kétszámjegyű bővülést ért el 2022-ben a COOP Gazdasági Csoport árbevétele

Agro Napló
Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön.

Több mint 10 százalékkal növelte forgalmát a COOP Gazdasági Csoport tavaly, amely így 748 milliárd forintos árbevételt ért el 2022-ben. A cégcsoporton belül a Coop üzletlánc tavalyi forgalma mintegy 16 százalékos növekedéssel 470 milliárd forintot tett ki – értesült a közleményből az Agro Napló.

Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke a közgyűlésen elmondta: a tavalyi évben a kereskedelmi piac szereplőinek igen sok kihívással kellett megküzdeniük. A koronavírus-járvány utóhatásai, a februárban kitört háború következményei, az energiaárak és az infláció emelkedése mellett kiemelte a múlt év február 1-jén bevezetett, és azóta hatályban lévő árstop-intézkedések hatását is. „Korábban volt pár békeévünk, most viszont nemcsak a valóságban, hanem a gazdálkodás terén is háborús helyzet alakult ki” – jegyezte meg.

Az elkövetkező időszak kilátásaival kapcsolatban kitért a június 1-jén bevezetendő kötelező akciózásra is. Ezzel összefüggésben a piaci szereplőket érintő további kedvezőtlen hatásokról szólva kiemelte: „óriási kihívások előtt állunk, azt látjuk, hogy a lakosság vásárlóereje egyre jobban csökken, miközben minden költségünk emelkedik”.

Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója a cégcsoport tavalyi eredményét értékelve kiemelte: bár a tavalyi év nem volt egy könnyű esztendő semelyik piaci szereplőnek, „a 2022-es eredményünk mégis jobb lett, mint amit vártunk”. A teljes piacon, illetve a cégcsoporton belül is jelentkező koncentrációról szólva elmondta: a jelenség tovább folytatódott, így már a COOP Gazdasági Csoport öt legnagyobb franchise-tagja adta a cégcsoport tavalyi összbevételének 52 százalékát, az 50 legnagyobb franchise-tag pedig a 88 százalékát. Egyben hangsúlyozta: a kiskereskedelmi piac szereplői közül a COOP üzletlánc van jelen a legtöbb helyen az országban: 1430 településen 2180 üzlettel.

A COOP üzletek technológiai, energetikai fejlesztéséről szólva a vezérigazgató kiemelte: jelenleg több mint 400 napelemmel működő üzlet működik, ám év végére akár a 600-at is elérheti a technológiával felszerelt egységek száma, amely 23 százalékos arányt jelentene a teljes bolthálózatban. Tóth Géza azt is hangsúlyozta, hogy 9 franchise üzletben már 30 önkiszolgáló kasszánál is fizethetnek a vásárlók. Egyben azt is közölte, hogy a cégcsoport nagykereskedelmi és logisztikai rendszerének tagjainál folyamatosak a technológiai fejlesztések és kapacitásbővítések, utóbbinak köszönhetően vannak olyan régiók, ahol már a zöldség-gyümölcs kiszállítás is a cégcsoport saját raktáraiból történik. A mára több mint egymillió vevőt kiszolgáló Klub törzsvásárlói rendszer 2021 óta elérhető mobilapplikációja esetében is folyamatosak a kényelmi újítások.

A boltmegújítási program kapcsán azt mondta: a 2000 főnél kisebb településeken működő üzletek modernizációja 461 helyszínen valósul meg 2023 végéig. Az utóbbi időszak további eredményeiről szólva elmondta: a kispostai tevékenység már 75 üzletben érhető el. Június végéig pedig várhatóan az összes tervezett helyszínen, vagyis 91 üzletnél lesz biztosítva. Továbbá azt is közölte, hogy a Coop-üzletek mellett év végére már 400 csomagátvevőhely üzemel, ahol a vásárlók átvehetik nem élelmiszer jellegű netes rendeléseiket, valamint egyre több bolt csatlakozik meglévő házhozszállító rendszerekhez, amivel a vásárlók egyre több településen vásárolhatnak be online. A kereskedelmi szereplők között 2017-ben elsőként bevezetett használtétolaj-visszagyűjtésben pedig az üzletlánc több mint 500 boltja vesz részt.

Tóth Géza kiemelte azt is, hogy a Coop franchise versenyképességének növelése jegyében 2022-ben megkezdte működését egy minőségi vásárlási élményt biztosító üzletkategória. A Szuper Plusz célja, hogy az eltérő vásárlói szegmensek egyidejű kielégítésével, komplex szolgáltatási mix kialakításával teremtsen új értéket a hazai kiskereskedelemben. „A vásárlóink számára ez szélesebb termékválasztékot, valamint meghatározó egészségtudatos, minőségi, illetve folyamatosan megújuló akciós termékköröket jelent. A minimum 350 négyzetméter alapterületű üzlettípus kialakításánál fontos szerep jut a környezettudatossági szempontoknak és a legmodernebb technológiai megoldásoknak. Jelenleg országszerte majd félszáz Szuper Plusz üzlet működik, jellemzően nagyvárosokban, de év végéig további üzletek nyitása várható” – mondta a vezérigazgató.

(Forrás: CO-OP Hungary Zrt.)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!