Kanada új piac a magyar nyúlhús számára

Agro Napló
Új piaci lehetőség nyílt a magyar nyúlhús számára, megkezdődhet a nyúlhús és nyúlhúsból készült termékek exportja Kanadába – közölte a szaktárca az Agro Naplóval.

A sikeres auditot követően több éven át tartó tárgyalássorozat eredményeként így új termékpálya került fel a kanadai exportpalettára. A megállapodás nagy lehetőséget jelent a hazai előállítók számára.

Ez azt jelenti, hogy pont került a mintegy négy éves tárgyalássorozat végére, amit Magyarország Kanadával folytatott a hazai nyúlhús-kivitel elindításának érdekében. A 2017-es auditot követően megkezdődött egyeztetések eredményeként bilaterális megállapodás jött létre a két ország között. A termékpálya bevezetése új lendületet adhat a kanadai export egészének, mely az állategészségügy elismerésén túl nemzetgazdasági szempontból is kiemelkedő jelentőségű lehet.

Az elfogadott állategészségügyi bizonyítvány lehetővé teszi nyúlhús és – hústermékek kivitelét az észak-amerikai állam területére. Az exportra történő engedélyezés üzemi szinten történik, a lehetőség iránt érdeklődő cégek a további információkról a területileg illetékes járási hivatalban tájékozódhatnak – tartalmazza az ismertetés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!