Igazolt eredmények szükségesek a nitrátrendelet változtatásához

Agro Napló
Az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) is fontosnak tartja, hogy a gazdálkodók számára a legoptimálisabb, de a környezetet is kímélő gazdálkodás valósulhasson meg, de ennek teljesítéséhez a nitrátrendelet módosítása szükséges, amihez az Európai Bizottság (EB) további kutatási eredményeket kért – jelezte a köztestület legfrissebb tájékoztatásában.

A NAK felidézi: korábban az 59/2008 FVM rendelet (továbbiakban: nitrátrendelet) szerinti hazai szabályozást módosíttatni kívánta – másokkal együtt – a NAK is, mivel az előírások több ponton is pontosításra szorul. Így például a megváltozott éghajlati viszonyok, a módosult és korszerűbb alkalmazható agrotechnikai műveletek, termesztett növényfajták miatt szerette volna a módosítást. Természetesen az AM is fontosnak tartja, hogy a gazdálkodók számára legoptimálisabb, de a környezetet is kímélő gazdálkodás valósulhasson meg.

A nitrátrendelet megalkotása óta több ponton változott, dominánsan gazdálkodási szigorításokkal. Így az agrárkamara 2017-ben kezdeményezte a „Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat” egyes pontjainak módosítását. Különös tekintettel a trágyázási tilalmi időszakra, valamint a növénykultúrák alá kijuttatható műtrágya hatóanyagra. A szabályok enyhítése uniós jóváhagyással azonban csak kutatómunkák általi tudományos eredményekkel alátámasztva lehetséges. A módosítás ugyanis nem idézheti elő a vizek terhelését, melyeket az időszakos vízminőségi jelentéseinknek is igazolniuk kell.

Így már zajlanak a trágyázási tilalmi időszak kezdetének – mely jelenleg október 31. – későbbi időpontra történő módosítását alátámasztó kutatások. A termesztett növények alá kijuttatható hatóanyag-mennyiségek növelését vizsgáló üzemi kísérletek, amelyekben tíz üzem vesz részt. A NAK vállalta, hogy az őszi induló talajminta-vételi költségeket megfinanszírozza az MTA Talajtani Kutatóintézet számára, hogy egyéb források hiányában is haladjon a feladat elvégzése. Az őszi munkák, a talajvizsgálatok, a módosított dózisok kijuttatása már meg is történt.

A fentieken túl a minisztérium az Európai Bizottságnál már kezdeményezte a tavaszi fejtrágyázás február 1-től történő alkalmazhatóságát minden őszi kultúrára, valamint a pentozánhatás kivédése érdekében további nitrogén-hatóanyag kiadásának lehetőségét valamennyi termőhelyen. E módosítások közül a február 1-től kezdhető fejtrágyázási időponthoz az EB már kutatási eredményt kér, hogy ezen engedmény biztosan nem okoz környezetterhelést.

Tehát bármely előírás „lazítása” csak konkrét eredményekkel igazolva hagyatható jóvá uniós szinten. Szükséges, hogy célzott forrásokkal, támogatásokkal mielőbb lezárhatóak, feldolgozhatóak legyenek az eddigi kutatási eredmények, összevetve az aktuális meteorológiai adatokkal, vízminőségi mutatókkal. Az agrárkamara lehetőségei szerint – a gazdálkodók érdekében, de a környezeti tényezőkre is figyelemmel – ezen támogatásokban szerepvállalási szándékát jelezte.

A módosítások uniós egyeztetéseinek további folytatását ösztönzi a NAK a kezdeti nehézségek ellenére is. Az egyeztetések és kutatások fenntartása, támogatása révén többéves folyamat az eredmények elérése, de ezek hiányában az nem realizálódhat – tájékoztatott honlap ján a NAK ez év elején.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!