Idén biztos nem lesz rekordtermés búzából

Agro Napló
Nagy károkat okozott a jégverés a hazai búzatáblákban, a terméskiesés azonban országos szinten nem lesz jelentős – írja a Magyar Idők csütörtöki száma. A Gabonatermesztők Országos Szövetsége összességében közepes évre számít, rekordtermés nem várható. Bár a legtöbben már az idei termény betakarítását várják, még a tavalyi gabona jó része sem kelt el: az export január–februárban ugyan jelentősen megnőtt, de még így is jókora mennyiség vár eladásra.

Alaposan meglódult a gabonafélék kivitele az év első hónapjaiban. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet exportstatisztikája szerint a gabonafélékből 21 százalékkal többet szállítottak külföldre hazánkból januárban és februárban, mint egy évvel korábban. A teljes mennyiség eléri az 1,2 millió tonnát. Az export 46 százalékát a búza, 45 százalékát pedig a kukorica adta. A legnagyobb bővülést a búzakivitelben mérték, a terményből 558 ezer tonnát adtak el a külpiacokon az év első két hónapjában, ez csaknem 80 százalékos emelkedést jelent. A kukoricaexport 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Bár az év elején itthon és a világpiacon is emelkedtek a felvásárlási árak, a kukorica így is 5, a búza 12 százalékkal kelt el olcsóbban, mint egy évvel korábban.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke a Magyar Időknek elmondta: az év eleji bővülés elsősorban a Duna magas vízállásának köszönhető. A hajózhatósággal a gabonaszállítmányok is megindulhattak, alacsony vízállás mellett ugyanis csak vasúton vagy a közutakon hagyhatja el a gabona az országot. A szakember szerint összességé­ben még így is kevés gabonát exportált az ország. Várakozásai szerint a napokban ismét elindulhatnak a szállítmányok, hiszen a Duna ismét hajózható. Az export jó részét a nagy, multinacionális cégek bonyolítják, amelyek a termény jó részét már korábban felvásárolták a termelőktől. A gazdák egy része tehát mára túladott a búzán, azonban vannak, akik a magasabb árak reményében még most is tartják a készletüket.

A búza minőségétől függően jelenleg tonnánként 42-46 ezer forint között mozognak az árak. Ez a szint azonban már a hajóra felrakott búzára vonatkozik, azok, akik messzebb laknak a Dunától, 2-3 forinttal kevesebbet kaphatnak az áruért. – Egy-két forint is nagyon sokat számít a termelőknek. Aki figyeli a piacot, annak nagyon fontos, hogy a lehető legjobb pozícióban szabaduljon meg a terménytől – emelte ki.

Bár a szakemberek világszerte kiváló termést várnak, ami tovább csökkentheti az árakat, Vancsura József szerint egyelőre nem érdemes becslésekbe bocsátkozni. Nagyobb áremelkedésre azonban a GOSZ elnöke sem számít. – A mostani szint nagyon alacsony, a gazdák fele veszteség mellett termeli a búzát, amit a magasabb áron értékesíthető repcével és napraforgóval kompenzálnak. Baj akkor lesz – hívta fel a figyelmet az elnök –, ha a repce ára is csökkenni kezd, a jelenlegi folyamatok sajnos ebbe az irányba mutatnak, illetve ha a napraforgó sem éri el a 100 ezer forintos tonnánkénti árat. Bár ma 43 ezer forintos tonnánkénti áron leköthetnék az idei termést a gazdák, egyelőre nem sokan mernek előszerződni, hiszen az aratás még messze van. – Ugyan ma valóban nagyon szépen fejlődnek a növények, a talajban nagyfokú vízhiány van. Ha a mostani esős időszak után száraz periódus következik, aszálykárok is előfordulhatnak – jegyezte meg. Az idén közepes termést várnak a termelők, rekordokra nem számít a GOSZ.

A napokban tapasztalt viharok és jégverés hatásairól annyit mondott, a búzatáblákban lokális szinten jelentős károk keletkeztek, ahol a szárakat letörte a jég, termést már nem várhatnak a gazdák. Országos szinten azonban nem kell kieséstől tartani, a jégkárt szenvedett gazdálkodók pedig számíthatnak a biztosítóktól és a kárenyhítési alapból származó juttatásra. A nemrég elvetett kukoricában még nem tett akkora kárt az ítéletidő, a termésre nem lesz kihatással a napokban tapasztalt viharos időjárás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Emelkedő árak a gabonapiacon

Emelkedő árak a gabonapiacon

Jól jártak azok a termelők, akik tartalékolni tudták a búzájukat, a terményre ugyanis nagy a belföldi és az exportkereslet is, az aratás óta jelentőse...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!