MENÜ

Hagyma fajtakísérlettel is segíti a hagymatermesztőket a NAK

Agro Napló 2020.04.16.

Hagyma kísérletet indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK): a 15 fajtát vizsgáló kísérlet eredményeként ajánlati fajtalista készül, ami szakmai és technológiai információkkal szolgál a hazai hagymatermesztők számára – közölte a köztestület az Agro Naplóval.

 

A kísérletben részt vevő tizenöt fajta vetése megtörtént, a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Nébih) Tordasi Növényfajta Kísérleti Állomásán. A termelési eredmények mellett tárolási kísérletnek és beltartalmi értékvizsgálatoknak is alávetik a szóban forgó fajtákat. A most kezdődött kísérlet a termesztők megfelelő fajtaválasztásában szintén segítséget nyújt, illetve a technológia-választásban ugyancsak segítséget ad.

A NAK égisze alatt már működik egy hagyma munkacsoport, amely a hazai hagymatermesztők nagy részét tömöríti, hiánypótló szerepet tölt be a termelés hatékonyabbá tételében és a piacszervezésben. A technológia terén is szükségesek fejlesztések, amelyek főként a betakarításra, a növényvédelemre, a gyomirtásra, a tápanyag-utánpótlásra és az öntözésre fókuszálnak.

Magyarországon 2019-ben 1424 hektáron termeltek vöröshagymát, emellett a fokhagymatermesztés is számottevő hazánkban: tavaly 941 hektárra érkezett területalapú támogatásra igény, csemegehagymát pedig 192 hektáron termesztettek.

A tavalyi SAPS-adatok alapján Csongrád megyében termesztenek legnagyobb területen fokhagymát (674 hektár), még Békés, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron megyékben jelentős a vöröshagyma termőterülete. Gyakorlatilag az ország hagymatermelésének mintegy 90 százaléka a már említett hat megyében valósul meg. Vöröshagymából az elmúlt években átlagosan 65-70 ezer tonna volt az éves hazai termésmennyiség.

Hazánk Európában a hagymatermesztési rangsorban a tizenhetedik. Bár a vöröshagyma termőterülete Magyarországon az elmúlt esztendőkben fokozatosan csökkent, a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően a hozamok emelkedtek. A magyar vöröshagyma 1970-ben élte a fénykorát, akkor 11 ezer hektáron folyt a termelés, ezt következően kisebb csúcsok voltak (1978 – 9000 hektár, 1988 – 9500 hektár, 1995 – 8900 hektár), de a rendszerváltástól jelentősen csökkent a termőterület. Az elmúlt években az egész világon nőtt a hagyma ára a világszerte csökkenő termésmennyiségek miatt – olvasható az ismertetésben.