GKI-összegzés a húsáfáról és a feketegazdaságról

Agro Napló
A legális termelők jelentős, illegális versenyelőnyt élvező konkurenciától szabadulhatnának meg, ha a sertéságazat forgalmán beül a 30-50 százalékra becsült feketegazdaság arányát sikerülne csökkenteni, felszámolni; ez a most elfogadott áfacsökkentés célja is - állítja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, a témáról készített összegzése.

Az elfogadott intézkedés elsősorban a magyar sertéstenyésztő vállalatokat és a legális importőröket hozza kedvezőbb helyzetbe, a felvásárló és húsfeldolgozó cégek likviditási helyzete pedig így javulhat.

    A feketegazdaság a folyamat egészében jelen van. A tipikus módszerek egyik része az áru forrását hamisította meg: a kistermelőnek fizetett 7 százalék árkompenzáció helyett 27 százalék input áfát tüntetett fel. Vagy: be nem jelentett importárut forgalmazott, mindig hamis számlával igazolva az eredetet. 

    A másik út a fiktív export volt, amire visszaigényelték az áfát. Mindkét esetben cégláncolaton futott át az áru - legalábbis papíron -, aminek költségei és kockázatai eltörpültek a megnyert összegek mellett. Ez az 5 százalékos áfakulcs mellett már valószínűleg nem lesz jövedelmező - vélik a kutatók.

    A legális forgalom mellett - mint ahogy néhány esetben már a NAV feltárta - kiépült egy láthatatlan vertikum is, a feketén nevelt hízótól, az illegális importon át a szintén feketén dolgozó vágóhidakig, feldolgozókig és eladókig. Élő- és félsertést még csak el lehet látni azonosítóval, de a bontott húst, a feldolgozott hústerméket már nem. 

    A legálisan működő integrált termelő cégek pozícióját nem igazán érinti az élősertés és a levágott egész, illetve félsertés áfájának változása, hiszen mindez cégen belüli fázis. Más a helyzet a vágással, bontással foglakozó vágóhidakon és a feldolgozóknál. Hozzájuk ezentúl 5 százalék áfával jön be az alapanyag és 27-tel megy ki. 

    Itt olyan rés van az input és az output között, amire - az összegzés megfogalmazása szerint - "érdemes rámozdulni". Valószínű, hogy a húságazaton belüli illegális tevékenység ide fog tolódni - állítja a GKI elemzése. Hozzátéve: "a számla nélküli kolbász-árudák, az éttermek, vendéglátóhelyek is változatlan feltételekkel jutnak hozzá a sertéshúshoz, csak annyiról kell papírt, ÁNTSZ-álló dokumentumot felmutatniuk, amennyi éppen szem előtt van". 

    A kiépült hálózatok más ágazatokra is átállhatnak. A baromfi- és a cukorágazatban már jelzik, hogy növekvő feketegazdaságra utaló jeleket tapasztalnak - olvasható a GKI összegzésében.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!