Felemás évet zártak a somogyi gazdálkodók

Agro Napló
Dió és kajszibarack szinte nem is termett a márciusi fagyok miatt, kukoricából viszont jó termést tudtak betakarítani a somogyi gazdák. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezete a jövőben azon dolgozik, hogy létrehozzon egy borfeldolgozót és növelje a hűtőkapacitásukat a kertészeti szövetkezeteknek.

Nem indult könnyen a 2018-as év, a száraz ősz miatt gyengék lettek a vetések – mondta Gombos Sándor a sonline.hu-nak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara somogyi elnöke hozzátette: a márciusi fagyok sem a kajszibaracknak, se a diónak nem tettek jót. Az áprilisi nyár kompenzált picit, a csapadékkal teli időjárás segítette a növények fejlődését. Megjegyezte: a szamóca viszont kiheverte a fagyokat, elég jó termésről számoltak be a megye termelői. Közepes gabona- és repcetermés volt, hektáronként öt tonnányi kalászost tudtak betakarítani a somogyi gazdák.

Az aratáskor 4500 forint volt a mázsánkénti ár, majd másfélszeresére emelkedett, de ennek a haszonélvezői a kereskedők lettek – jegyezte meg Gombos Sándor. Hozzátette: a napraforgó és a kukorica jó termést adott, utóbbiból átlagosan hektáronként 9 tonnát tudtak aratni.

Almából és körtéből sem volt hiány Somogyban, igaz nem volt könnyű eladni a gyümölcsöt.

– Almaár-háború alakult ki, 14-16 forintot kínáltak az ipari almáért. A feldolgozás hiánya helyben még mindig nagy probléma, kiszolgáltatottak a termelők – tette hozzá a megyei elnök. Megjegyezte, a somogyi termelők az iskolagyümölcs programban bízhattak, a régióban 45 ezer diákot szolgáltak ki.

Kedvező volt, hogy tíz-tizenöt százalékkal több szőlő termett, bár elég alacsony áron vették meg a szőlészektől.

– A napokban várunk választ egy borfeldolgozó létrehozásának ügyében. Célunk, hogy a délbalatoni szőlőt ne vigyék ki a megyéből, hanem helyben lehessen feldolgozni. Szeretnénk pályázati forrás segítségével egy gyümölcsfeldolgozót bővíteni és egy másiknál a hűtőkapacitást növelni – mondta el a jövőbeli terveket a megyei agrárkamarai elnök. Hozzátette: a kamara 3,5 év alatt 12 ezer földügyet bonyolított le, s a földbérletek is hozzájuk tartoznak idéntől.

– A téli időszakban megerősítjük a szakmai osztályok munkáját, továbbá gazdafórumokon tájékoztatjuk a somogyi termelőket, állattartókat a pályázati lehetőségekről – mondta el a Gombos Sándor. A céljuk 2019-ben is, hogy minden eszközzel segítsék a megye gazdáinak szakmai munkáját.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A hét végéig maradnak a zivatarok

A hét végéig maradnak a zivatarok

A megnövekedett nedvesség a fejlődésben lévő nyári növények számára igen jól jön, ugyanakkor a sűrűbb állományú őszi vetésekben a kórokozók számára is...

Esővel indul az ősz

Esővel indul az ősz

A hétvégi záporos, zivataros időjárás a keleti országrészben még hétfőn is folytatódott, de számottevő csapadék kevés helyen hullott. Szerdán este vis...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!