Ezekre az adó és munkaügyi ellenőrzésekre számíthat 2019-ben

Agro Napló
Többek közt a csok-ot igénybe vevőket, az adózással trükközőket, az építőiparban dolgozókat, a csoportosan leépítőket és a cukrászokat is külön vizsgálják a hatóságok 2019-ben.

Ahogy minden évben, úgy idén is közzé tette a Pénzügyminisztérium, hogy milyen hatósági ellenőrzésekre készülnek a következő évben a fővárosi és megyei kormányhivatalok. Bár a dokumentumot a munkavédelmi és munkaügyi hatóság honlapján tették közzé, oda más fajta ellenőrzések is felkerültek - írta a Napi.hu.

Ilyen például az, hogy vizsgálni fogják utólagos adóellenőrzéseket, például azt, hogy az épület(rész) utáni építményadó, a telekadó vagy a kommunális adó be nem fizetése esetén jogszerű volt-e az önkormányzat ellenőrzése. Nem is kevés helyhatóság fog górcső alá kerülni, hiszen a tervek szerint az önkormányzati adóhatóságok legalább 10 százalékánál kell ellenőrzést folytatni. Többek között azt fogják nézni, hogy a hatóságok mi alapján választották ki az ellenőrizendő személyeket, ha nem vizsgálódtak, akkor miért nem.

Nemcsak azok kerülnek a célkeresztbe, akik nem fizetnek adót, vagy nem szolgáltatnak be minden adatot, hanem azokat is, akik 2018-ban igénybe vették a családi otthonteremtési kedvezményt (csok). Itt természetesen az lesz a kutatás fókuszában, hogy az érintettek jogszerűen vették-e fel a támogatást. A pontos időpontról vagy a vizsgálat mennyiségéről nem adtak meg bővebb információkat, csak annyit tudni, hogy adategyeztetés és iratbekérés módszerével fognak dolgozni.

Nagy hangsúlyt kapnak majd azok az ellenőrzések is, amelyek a munkaerőpiac tisztaságát hivatottak vizsgálni. Így ha valaki csoportosan leépít, vagy harmadik országbelieket foglalkoztat, szinte biztosan számíthat a hatóság embereinek látogatására, ahogy azok is, akik bármilyen támogatást vettek fel vagy munkaerőt kölcsönöznek. Ezekben persze semmi meglepő nincs, ezen csoportok minden évben bekerülnek a listára.

Amennyiben kifejezetten a munkaügyi ellenőrzéseket nézzük, úgy azt látjuk, hogy jövőre először az építőiparra száll rá a hatóság. Márciusban és áprilisban például az ágazatban működő cégek foglalkoztatási gyakorlatát vizsgálják, mondván az ágazat felpörgésével a súlyos jogsértések száma is megugrott az elmúlt időszakban.

Ezt június-júliusban egy olyan ellenőrzés követi, mely során a munkavállalók jogviszonyát ellenőrzik - már nem csak az építőiparban -, akár az idei év januárjáig visszamenőleg. Ugyanakkor nemcsak a vállalkozások és dolgozóik kapcsolatát nézik majd a hatóság emberei, hiszen ősszel a szolgáltatást támogató tevékenységet ellátó munkáltatókat ellenőrzik, mondván ebben a körben évek óta nem történt hasonló vizsgálat.

A munkavédelem területén a sütő- és cukrászipari vállalkozások számíthatnak komolyabb ellenőrzésekre 2019 második negyedévében. Itt természetesen főleg a baleseteket előznék meg, hiszen a meleg környezetben végzett munka, a veszélyes munkatérrel rendelkező gépek használata számos baleseti veszélyforrást jelent. Ezt bizonyítandó a hatósági összefoglalóban megjegyzik, hogy a szektorban az elmúlt években több súlyos csonkolásos baleset történt. A dokumentumban arról is beszámolnak, hogy olyan helyeken a vizsgálatokat végezni, ahol nem kizárólag félkész termékek készre sütése történik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Lejárt az online próbaidő

Lejárt az online próbaidő

Az adóellenőrök megkezdték azoknak a társaságoknak a vizsgálatát, amelyek továbbra sem tudják magas üzembiztonsággal, valós időben eljuttatni számlaad...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!