2024. április 19. péntek Emma

Erős közös agrárpolitikát akarnak a visegrádi országok agrárkamarái

Agro Napló
A visegrádi négyek (V4) agrárkamaráinak kibővített pozsonyi ülésén résztvevők szerint csak egy erős és megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkező közös agrárpolitikával (kap) biztosítható a termelők gazdasági életképessége, a stabilitás és a gazdálkodók likviditása érdekében pedig ragaszkodnak a közvetlen jövedelemtámogatás megőrzéséhez – közölte a NAK.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hétfői közleményében ismertette, hogy az ülésen csütörtökön és pénteken a NAK mellett részt vettek a Cseh Köztársaság Agrárkamarája (AKČR), a lengyel Agrárkamarák Nemzeti Tanácsa (KRIR), a Szlovák Élelmiszeripari és Agrárkamara (SPPK), az Észt Agrár- és Kereskedelmi Kamara (EPKK), a Litván Köztársaság Agrárkamarája (ZUR), a Horvát Agrárkamara (HPK), a Romániai Mezőgazdasági Termelők Szövetségének Ligája, valamint a Bulgáriai Gabonatermesztők Szövetségének képviselői.

Az Európai Unió (EU) 2020 utáni közös agrárpolitikájáról tartott konferencián a résztvevők ismertették országuk álláspontját. Az ülést követően egy közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben hangsúlyozták az erős, megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkező 2020 utáni kap szükségességét. Leszögezték, hogy a közös pénzügyi források nem helyettesíthetők nemzeti társfinanszírozással. 

Egyetértettek abban, hogy a közvetlen kifizetések új teljesítési modellje pénzügyi kockázatot eredményezhet akkor, ha az Európai Bizottság az egyes országok stratégiai terveit későn hagyja jóvá. Ilyen esetben a tagállamoknak jogi garanciára van szükségük a közvetlen támogatások folyamatos kifizetéséhez. Emellett elhangzott, hogy szükséges a termeléshez kötött támogatások fenntartása és növelése, ezek alapvető szerepet játszanak az érzékeny ágazatokban, illetve a közvetlen kifizetések felső határát illető kérdéseket a tagállamok döntési jogkörébe kell utalni. 

Az ülés résztvevői leszögezték: támogatják egy pénzügyileg erős és változatos második kap pillér kialakítását, ugyanakkor ragaszkodnak a vissza nem térítendő források fenntartásához, mivel azok az innovatív technológiák terjedésének kulcsfontosságú mozgatórugói. A visszatérítendő támogatás és az egyéb pénzügyi eszközök csak kiegészítő jelleggel alkalmazhatók, és meg kell határozni a nemzeti finanszírozás maximális összegét - olvasható a NAK közleményében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Olajembargó: emelkedik az olajár!

Olajembargó: emelkedik az olajár!

Emelkedik az olajár, miután az EU-s vezetők megállapodtak az olajembargóról az Oroszország elleni hatodik szankciós csomag részeként. A WTI júliusi ha...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!