Egyre nagyobb területen termesztünk diót

Agro Napló
Töretlen a magyar dió sikere a nemzetközi piacokon, a gazdálkodók ezt látva évről évre nagyobb területen foglalkoznak a termesztésével – írja a Magyar Idők. Az élénk kereslet miatt jócskán van tere a bővítésnek, ehhez azonban megfelelő fajtaválasztásra és az intenzív technológiák bevezetésére van szükség.

Felfelé ível a hazai diótermesztés, a gazdálkodók évről évre nagyobb területen foglalkoznak a kedvelt csonthéjassal. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatása szerint a termőterület mérete minden évben dinamikusan emelkedik, s mostanra elérte a 7130 hektárt. Az átlagos termés az utóbbi években megközelítette a tízezer tonnát. A legnagyobb területen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében találkozhatunk ültetvénnyel, a 2017-es adatok alapján összesen 2905 hektáron foglalkoznak dióval a gazdák. Emellett Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Somogy megyében is jelentős ültetvények vannak, előbbiben 803, utóbbiban 632 hektáron termesztik a diót.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke a Lengyeltótiban megtartott szakmai konferencián elmondta: a dió a magyar gyümölcstermesztés egyik perspektivikus termékének számít, jó évjáratokban a minősége is kiemelkedik a kínálatból, ezért keresett exportcikkünk.

– A dió meghatározó és megkerülhetetlen növényünk, hiszen ez adja egységnyi területről a legtöbb, az ember számára nélkülözhetetlen tápanyagot, továbbá az egyetlen olyan héjas gyümölcsfaj, amelyből a hazai igényeket kielégítjük, és emellett komoly exporttermékünk is – fogalmazott az elnök.

A legnagyobb előnyünk a külpiacokon abból adódik, hogy a termesztett fajtáink többsége korán érő, így a magyar dió igazi réspiaci termék: megelőzi a nagy európai termelőnek számító Franciaországot, valamint az olcsó import kaliforniai dió megjelenését is. A héjas dió exportkivitele az elmúlt években 1,5-2,5 ezer tonna között alakult, míg a dióbélkivitel 1,7-2,2 ezer tonnát tett ki. Ezek együttes értéke 4,5-6,5 milliárd forint között volt.

Mivel jelentős kereslet mutatkozik az áru iránt, van még tere a bővítésnek. – Ahhoz azonban, hogy a nemzetközi piacon komoly tényezővé váljunk, további termelésbővítésre van szükség. A termésátlagok növelésében a fajtainnovációnak és az intenzív technológiák bevezetésének is óriási szerepe van – hangsúlyozta Győrffy Balázs, a köztestület vezetője.

A szakemberek szerint egy dióültetvény eredményét a megfelelő termőterület, a fajtahasználat, a művelési rendszer helyes megválasztása, a metszés és a növényvédelem összessége adja. Míg régebben a könnyen termeszthető gyümölcsök közé sorolták, mára egyértelművé vált, hogy a magas szintű szakértelem itt is elengedhetetlen a gazdaságos műveléséhez.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Őszibarack fajtabemutató lesz Tordason

Őszibarack fajtabemutató lesz Tordason

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az Agrárminisztérium (AM), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Mezőgazdasági Genetikai Erőforr...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!