2024. március 29. péntek Auguszta

Eddig 60 eljárás indult parlagfüves területek miatt Tolnában

Agro Napló
Eddig hatvan eljárást indult parlagfüves területek miatt Tolna megyében - közölte a Tolna Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága szerdán az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint az eljárások 54 külterületi és hat belterületi ingatlant érintenek, az összes parlagfűvel fertőzött terület nagysága 12 hektár.

Vörös Géza, az igazgatóság vezetője elmondta: a száraz időjárás miatt a parlagfű lassabban fejlődik a szokásosnál, ami azt is jelenti, hogy sokkal alacsonyabb szinten virágzik. Így a kisebb növedékek is képesek virágot hozni, ezért sűrűbben és alaposabban kell lekaszálni a gyomnövényt.

A pollenkoncentráció a tavalyihoz hasonló mértékű, idén annyival jobb a helyzet, hogy a gyomirtás hatékonyabb volt a parlagfűtől leginkább veszélyeztetett napraforgó- és kukoricakultúrákban - tette hozzá.

A külterületeken a földhivatal munkatársai ellenőrzik a parlagfű megjelenését, majd jelzik a növény- és talajvédelmi igazgatóságnak.

Az ilyen területek tulajdonosait 15 ezertől ötmillió forintig terjedő bírsággal sújthatják; a bírság összege függ a parlagfű elterjedésének mértékétől, és figyelembe veszik azt is, hogy a tulajdonost vagy bérlőt a megelőző három éven belül elmarasztalták-e.

2012-ben a Tolna megyei igazgatóság 190 eljárást indított parlagfüves területek miatt, amelyek nagysága összesen 50 hektár volt.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!