Célegyenesben a NAK Szántóföldi Napok

Agro Napló
Június 9-10-én rendezik meg a NAK Szántóföldi Napok elnevezésű rendezvényét a Fejér megyei Mezőfalván. A szabadtéri kiállításra a belépés ingyenes, a szervezők több, mint 40 hektáron várják az érdeklődőket – közölte a köztestület lapunkkal

Kiemelték: a több mint 400 ezer négyzetméteres kiállítási területen mozgógépes bemutatók is várják a kilátogatókat, valódi szántóföldi környezetben. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségével (MEGOSZ) együttműködve – rendezi meg a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow–Mezőfalva szabadtéri agrárszakmai kiállítást, azt az aktuális járványvédelmi előírásoknak megfelelően tartják meg. Így a jelenleg érvényes jogszabályi előírások szerint a rendezvényen védettségi igazolvány vagy a védőoltást igazoló mobilapplikáció bemutatásával lehet részt venni.

A NAK Szántóföldi Napok immáron több éve az ország egyetlen olyan álló- és mozgógépes szabadtéri kiállítása, ahol a mezőgazdasági gépek legszélesebb kínálata tekinthető meg, szántóföldi környezetben. Az állógépes kiállításon – mintegy 10 ezer négyzetméteres területen – rendre a hazai mezőgazdaságigép-forgalmazás 80 százalékát képviselő cégek mutatják be gépeiket, eszközeiket. Másfél hektáros demópályán próbálhatók ki a gépek, illetve gépkapcsolatok; emellett a rendezvény középpontjában az évszaknak megfelelő fajtabemutatók, mikroparcellás és demóparcellás növénytermesztési bemutatók is lesznek.

A rendezvény mindkét napján bemutatják a legújabb nemesítési és kutatási eredményeket a gyakorlatban. Így a nagy és biztonságos termést ígérő fajtákat, hibrideket; továbbá munkaeszközöket, gépeket, gépkapcsolatokat hétköznapi, szántóföldi körülmények között, a gyakorlati alkalmazás közben lehet megtekinteni. A kiállításon továbbá az agrárkamara szakértői segítséget nyújtanak a látogatóknak például a családi gazdaságok, az osztatlan közös tulajdon, a duális képzés, a szaktanácsadás és más aktuális témák kapcsán. Mindemellett kialakítottak egy fenntarthatósági témájú tanösvényt, ami hasznos tudnivalókkal szolgál a klímaváltozás mezőgazdaságra gyakorolt kihívásairól és azok kezeléséről. Egy bemutató talajszelvénynél pedig ismertetőkkel várják a látogatókat, akik a gasztrofaluban hazai termelők kínálatával is találkozhatnak. A rendezvény programja ide kattintva című weboldalon érhető el, emellett további információk: www.szantofoldinapok.hu  internetes címen is találhatók – tartalmazza az ismertető.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!