Brüsszel nem dob mentőövet a sertéstartóknak

Agro Napló
Hazánk több tagállammal együtt felszólította az Európai Bizottságot, hogy éljen a felhatalmazásával, és hozzon olyan azonnali piaci intézkedéseket, amelyek megakadályozzák, hogy a sertéstartók válsága még jobban elmélyüljön – közölte a magyar szaktárca vezetője az uniós agrárminiszterek tanácsülését követően.

Nagy István arra emlékeztetett – tájékoztatta lapunkat az Agrárminisztérium (AM) –, hogy a hazai hústermelés több mint harmadát adó magyar sertéstartóknak és az Európai Unió ágazati szereplőinek soha nem látott nehézségekkel kell szembenézniük. Rövid idő alatt meredeken megemelkedtek az előállítás költségei, a takarmányárak és az energiaköltségek. Ugyanebben az időszakban viszont az átadási árak drasztikusan csökkentek, így veszélyesen „kinyílt az árolló.” Ennek eredményeként ma már a leghatékonyabb gazdaságok számára is gazdaságtalanná a sertéstartás. Ez a helyzet pedig még rövidtávon sem tartható fenn - magyarázta Nagy István.

Kifejtette, az Európai Bizottság elutasította, hogy azonnali piaci védőintézkedésekre tegyen javaslatot. A segítségnyújtásra alkalmas lenne a mezőgazdasági válságokra képzett tartalék is, „ezért a sertéságazat problémáinak kezelése érdekében kezdeményeztük ennek a válságalapnak a felhasználását” – hangsúlyozta a magyar tárcavezető.

Ebből gyorssegélyt lehetne nyújtani az ágazat szereplőinek, azonban a Bizottság ennek megnyitására sem tett javaslatot. A válságalap megnyitásához a Tanács döntésén kívül az Európai Parlament jóváhagyására is szükség lenne - hangsúlyozta a tárcavezető.

A miniszter szavai szerint Magyarországon minden lehetséges eszközzel támogatja az állattartókat és azon belül a sertéstartókat. Nagy István példaként említette, hogy megemeltük az idei állatjóléti támogatások keretét 4 milliárd forinttal, emellett támogatott hitelt nyújtunk a gazdáknak, az Európában elsőként elindított krízisbiztosítási rendszer pedig elérhető már a sertéstartók számára is.

A minőségi hazai sertésállomány állategészségügyi szintjének és versenyképességének megőrzése és javítása érdekében szigorított ellenőrzésnek vetik alá az EU belső piacáról Magyarországra érkező hízó alapanyagot - hívta fel a figyelmet az agrártárca vezetője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!