Az FM további intézkedést tervez a szőlő- és borágazat tisztességes gazdálkodóinak érdekében

Agro Napló
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) további intézkedéseket tervez, hogy a szőlő és a borágazat tisztességes gazdálkodóit megvédje - mondta Gál Péter, az FM eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy termelők tüntetést tartottak szerdán az Olasz Nagykövetségnél.

Egyelőre vizsgálják a lehetőségeket, a tervek szerint a fogyasztók tájékoztatásán javítanának.



A helyettes államtitkár szerint a konfliktust az okozza, hogy a szőlőfelvásárlók alacsony  árat kínálnak a szőlőtermesztőknek, azzal riogatva őket, hogy alternatívát jelent az olcsó olasz bor. Eközben a magyarországi olasz import mennyisége jelentősen csökkent, 150 ezer hektoliter az első fél évben, ennek harmada pedig zár alatt van - mondta.



A zárolt 50 ezer hektoliter olasz importbor ügyében tartanak a vizsgálatok a magyar és az olasz hatóságoknál, és azok lezárásáig a tétel zárolva marad. Közölte azt is, hogy augusztus 3-án egyeztetést tartottak a tüntetőkkel, ezen részt vett a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) is. Akkor a demonstráció szervezői azonnali intézkedéstervezetet adtak át, azoknak egy része már megvalósult - jelezte.



Több borvidékről származó információi szerint nagy kereslet van a magyar szőlő iránt, az ár pedig alku kérdése.



A magyar szőlő- borágazat közös érdeke hogy a termelő és a felvásárló kiegyezzen, és mindkét fél számára kedvező és gazdaságilag fenntartható megállapodást kössenek - hangsúlyozta Gál Péter.



A tárca korábban közölte: a nyomonkövetési vizsgálatok befejezéséig hatósági zár alatt marad, azaz nem kerülhet forgalomba az a mintegy 50 ezer hektoliter, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által zárolt olasz bor, amelynek lefoglalását Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter még július 18-án rendelte el. A gyanú szerint a cukrozott, hamisított olasz bor le is került az üzletek polcairól. Az Olaszországban felderített jövedéki visszaélésben érintett az egyik legnagyobb olasz borászat, a Cantine Brusa - amely több hazai importőr beszállítója - készleteit az olasz hatóságok zárolták és jövedéki törvénysértés miatt eljárást indítottak a cég ellen. Az ügy kirobbanása óta további két olasz cég ellen indult eljárás Olaszországban.

(MTI)

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Új támogatás segíti a borászokat

Új támogatás segíti a borászokat

Az Agrárminisztérium 1,6 milliárd forintos keretösszeggel támogatást biztosít a borászatok számára védett eredetű rozé- vagy vörösborok lepárlására a...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!