A mezőgazdaság kibocsátásának 2011 óta tartó növekedése 2014-ben is folytatódott

Agro Napló
A növénytermesztés az élő állatok és állati termékek kibocsátása egyaránt jelentősen meghaladta az előző évi értéket – jelentette ki Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a 2014. évi Agrárjelentést ismertető budapesti sajtótájékoztatón, 2015. december 4-én.

Az államtitkár kiemelte: a mezőgazdaság folyó alapáron számított kibocsátása 2014-ben 2447,2 milliárd forint volt, 5,6 százalékkal meghaladva a 2013-as értéket. Ezen belül a növénytermesztési és kertészeti termékek kibocsátásának értéke 1454,6 milliárd forint, az élő állatoké 553,7 milliárd forint, az állati termékeké 273 milliárd forint volt.

A mezőgazdasági termelés költségei a növekvő kibocsátás mellett az előző évi szinten maradtak, ezért javult a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége, a mezőgazdasági tevékenységből származó nettó vállalkozói jövedelem pedig 16,5 százalékkal magasabb lett, mint 2013-ban – hangsúlyozta az államtitkár.

A 2014-es gazdasági növekedésben az előző évi magas bázis ellenére meghatározó volt a mezőgazdaság szerepe. Az ágazat bruttó hozzáadott értékének volumene 13,9 százalékkal nőtt, ez megközelíti az egy évvel korábbi 15,3 százalékot. Ennek köszönhetően az ágazat 0,6 százalékponttal járult hozzá a 3,7 százalékos GDP-növekedéshez.

A mezőgazdaság pozitív hozzájárulása a GDP-hez elsősorban a szántóföldi növények és a gyümölcsfélék kedvező termésmennyiségének köszönhető. 2014-ben rekordtermést takarítottak be kukoricából, napraforgóból és repcéből, de kedvező volt a búza, a cukorrépa, a burgonya, valamint az alma és a meggy termésmennyisége is – jegyezte meg Czerván György.

Hozzátette: jelentős mértékben nőtt az állattenyésztés kibocsátása is – főként a sertés-, a baromfi-, a juh- és a tej-ágazatoké –, és nőtt a szarvasmarha-, a sertés-, a tyúk-, a kacsa- és a pulykaállomány.

Az államtitkár elmondta: a mezőgazdasági beruházások növekedése 2014-ben is folytatódott, a bővülés mértéke 2013-hoz hasonlóan meghaladta a nemzetgazdasági átlagot. A 2014. évben összesen 315,3 milliárd forintot költöttek fejlesztésre a gazdálkodók, folyó áron 21,5 százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt. A beruházások volumene 17,9 százalékkal nőtt egy év alatt.

Czerván György jelentős eredménynek nevezte, hogy a mezőgazdasági foglalkoztatottak száma 2014-ben újra nőtt – 5 ezer fővel (2,7 százalékkal) meghaladva az előző évi szintet 189,6 ezer fő dolgozott a mezőgazdaságban. 2010 és 2014 között az ágazat foglalkoztatása 9,7 százalékkal, azaz 16,8 ezer fővel növekedett.

Az élelmiszeripar teljesítménye a 2013. évi stagnálást követően 2014-ben növekedésnek indult. Az előző évekkel ellentétben 2014-ben az összes értékesítés mintegy kétharmadát adó belföldi értékesítés volt a növekedés hajtómotorja, amely változatlan áron közel kétszer olyan gyorsan nőtt, mint a közvetlen export. Ezáltal az ágazat összes értékesítésének volumene 3,5 százalékkal bővült. Az élelmiszeripar termelési értéke 2014-ben folyó áron 2737 milliárd forint volt, tehát változatlan áron 4,4 százalékkal haladta meg az előző évi szintet.

A kedvezőtlen nemzetközi – politikai és piaci – környezet ellenére az agrárexport 2014-ben is magas szintet ért el. A kivitel volumene meghaladta a 2013. évi szintet, ugyanakkor a nemzetközi piacokon végbement árcsökkenés miatt az export értéke enyhén mérséklődött. Ennek ellenére az agrár-külkereskedelem 2014-ben is a nemzetgazdaság külkereskedelmi többletének közel felét adta. Ezzel párhuzamosan folytatódott a kedvező szerkezetváltozás az exportban: tovább nőtt a magas hozzáadott értékű termékek aránya. – fogalmazott az államtitkár.

Czerván György örvendetesnek nevezte, hogy a mezőgazdaságon belül tovább javult az állattenyésztés helyzete. Emellett a beruházásoknak köszönhetően javult az agrárgazdaság versenyképessége, ami a termelés hosszú távú növekedését vetíti előre. Hozzátette: mindebben jelentős szerepe volt az agrár-, vidékfejlesztési támogatásoknak és a kedvezményes hitelprogramoknak.

Forrás: FM Sajtóiroda

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Bővül és erősödik az élelmiszeripar

Bővül és erősödik az élelmiszeripar

A következő időszakban bővül és erősödik az élelmiszeripar, a cégek növelik a hozzáadott értéket, hogy még több jó minőségű magyar élelmiszer kerüljön...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!