2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

A méhpusztulás összefügg a napraforgó-termesztéssel

Agro Napló
Több mint háromszáz méhészet jelzett méhpusztulást az elmúlt hetekben, a magyar méhészek akár ötödét is érintheti a probléma, az okok azonban egyelőre ismeretlenek – mondta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke az M1-en pénteken.

Bross Péter szerint a méhpusztulás összefügg a napraforgó-termesztéssel: ahol nem termesztenek napraforgót, illetve az nem mézel jól, azokban a megyékben nincs problémája a méhészeknek, például a dunántúli megyékben, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, illetve Nógrád megyében. Ezzel szemben Jász-Nagykun, Békés, Fejér megyében gondot jelent – tette hozzá.

Az elnök megmagyarázhatatlannak nevezte a jelenséget, nem klasszikus tünetegyüttest mutat a méhelhullás, a kaptárnéptelenedés. A tömeges méhpusztulás miatt az Agrárminisztérium vizsgálatot rendelt el. Kitért arra is, hogy ez jelentős hatással van a méztermelésre, valamint a jövő évi akáctermésre is, ezért a következő két és fél hónapban a méhészek feladata a méhcsaládok regenerálása. A KSH statisztikái szerint tavaly 844 ezer méhcsaládot összesítettek, tavalyelőtthöz képest akkor negyvenezer családdal nőtt az állomány, a 2016-os szám pedig hasonló arányban haladta meg a 2015-öst.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!