A magyar állam ellen ítélt az uniós bíróság az erdészeti ügyben

Agro Napló
Nem fosztható meg egy magánszemély a résztulajdonában álló erdőterület után járó uniós támogatástól azért, mert a terület egy része állami tulajdonban van – mondta ki csütörtöki ítéletében az Európai Unió Bírósága – közölte az MTI.

Az ügy részleteit ismertetve a luxembourgi székhelyű bíróság arról tájékoztatott, hogy egy magánszemély az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból szeretett volna a tulajdonában álló erdőterület fenntartható használatát célzó Natura 2000 támogatást igényelni. A támogatás odaítélésére jogosult magyar Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, valamint annak felettes szerve azonban azzal az indokkal utasította el a kérelmét, hogy mivel a magyar állam is tulajdonos az erdőterületeken, ezért arra vonatkozóan a támogatási feltételeket szabályozó uniós rendelet alapján nem adható támogatás.

A törvényszék ítéletében megállapította, hogy a rendelet nem ír elő olyan szigorú követelményeket, mint amilyeneket a magyar hatóságok a Natura 2000 minősítésű erdőterületek vegyes tulajdoni jellegével kapcsolatban alkalmaztak.

A bíróság döntése szerint, amennyiben egy Natura 2000 támogatásra jogosult erdőterület részben állami tulajdonban, részben pedig egy magánszemély tulajdonában van, az utóbbi részére nyújtandó támogatás összegének kiszámításakor figyelembe kell venni az állami tulajdonban lévő terület nagyságának a magánszemély tulajdonában lévő terület nagyságához viszonyított arányát is.

Mivel a vita tárgyát képező földterületeken az állami tulajdon aránya mindössze 0,182 százalék, a bíróság véleménye szerint a magyar hatóságok gyakorlata sérti az uniós jog szerves részét képező arányosság elvét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Nem lesz olcsó megoldás a fatüzelés

Nem lesz olcsó megoldás a fatüzelés

A kormányzati intézkedések fényében úgy tűnhet, sok helyen a gáz helyett a fatüzelés lesz legkézenfekvőbb fűtési alternatíva, de a növekvő árak és az...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!