MENÜ

A kormány megtízszerezte az állami földet bérlők számát

2014.02.10.

Amíg 2010-ben 600 ezer hektár állami földre 600 szerződést vettek számba, addig mostanra 221 ezer hektárra 6 ezer győztest hirdetett a kormány - mondta Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium földprogramért felelős államtitkár pénteken Győrben tartott sajtótájékoztatóján, amelyet követően földhaszonbérleti szerződéseket is átadott.

A kormány honlapján szereplő felvételen az államtitkár kifejtette, a kormány földprogramja három lábon áll: a földtörvényen, a földet a gazdáknak programon, valamint a zsebszerződések elleni fellépésen. A földtörvény a valódi termelés feltételeit teremti meg, a földet a gazdáknak program ehhez állami földet ad bérbe, míg a zsebszerződésekkel birtokolt földeket visszaveszik.



Eddig 276 ezer hektár állami termőföldet hirdettek meg, ebből 55 ezer hektárra lett érvénytelen a pályázat. A 221 ezer hektár  pályázaton elnyert föld 28 százaléka jutott jogi személyeknek (társaságoknak), míg 72 százalék magánszemélyeknek. Az utóbbiak 23,6 százaléka - 38 ezer hektárral - fiatal gazda. A nyertes pályázatok száma alapján az arány 18:82 százalék, a magánszemélyek javára.



Az államtitkár kifejtette: a kormány célja az, hogy az állami földek 80 százaléka családi gazdálkodókhoz kerüljön.

Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája, MTI