A jövő a szövetkezésé az állattenyésztésben

Agro Napló
Magas technológiai színvonalon termelő, minőségi alapanyagot előállító állattenyésztés nélkül nincs versenyképes élelmiszeripar és erős eltartó képességű vidék sem – hangzott el a fiatal gazdák állattenyésztési konferenciáján.

Meddig maradhat talpon egyedül egy kisebb termelő, lesz-e állattenyésztési támogatás 2020 után, mi vár Európára a globális agrárpiacon közép és hosszútávon? Ezek voltak a fő kérdések a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége „Innováció az agráriumban – Állattenyésztés” című konferenciáján, október 27-én.

A témafelvetések több mint aktuálisak, az ágazatot feszítő belső ellentmondások ugyanis már alapjaiban veszélyeztetik a szektort, a versenyképességtől kezdve a befektetési kedven át egészen a munkaerő-, sőt a gazdautánpótlásig.

Az állattenyésztés agráriumion belüli aránya a növénytermesztéshez képest alig 35%, holott az itt képződő termékek hozzáadott értéke, az ágazat foglalkoztatásban betöltött szerepe ennél lényegesen nagyobb súlyt indokolna. A szektor gyengesége ráadásul láncreakciószerűen indít el további kedvezőtlen folyamatokat, hiszen erős, magas technológiai színvonalon termelő, minőségi alapanyagot előállító állattenyésztés nélkül nincs versenyképes élelmiszeripar és erős eltartó képességű vidék sem.

– És mindez távolról sem csak pénzkérdés – hangsúlyozta Feldmann Zsolt, az FM helyettes államtitkára. – Az ágazat ugyanis a kibocsátásához képest jóval nagyobb támogatásban részesül. Ez azonban – részben a globalizálódó piac, részben az egyéb szektorális gondok miatt önmagában nem elég a megerősödéshez.

– Példa erre az alacsony technológiai színvonalon termelő, rossz hatékonyságú állattenyésztő telepek magas aránya és a termelői összefogás szinte teljes hiánya – mondta Éder Tamás, a Bonafarm igazgatója, a NAK alelnöke. – Magyarországon az állattenyészők többsége továbbra is egyedül próbál boldogulni a piacon, ami a koncentrálódó kiskereskedelemben garantálja a vesztes pozíciót. Ehhez többnyire eleve nincs elég tőke, de ha azt nézzük, hogy egy áruházlánccal szemben csak a legnagyobb cégek rendelkeznek hasonló tárgyalóerővel, akkor ki kell mondani, hogy egyedül nem megy! Szövetkezéssel és/vagy integrációval azonban olyan új lendületet kaphatna az ágazat, amivel Magyarország Európa egyik legversenyképesebb szereplőjévé válhatna a szektornak.

Forrás: nak.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!