A gazdák megbecsülése, a vidék megújítása fontos célja a jövő évi büdzsének

Agro Napló
A gazdák megbecsülését és a vidék megújítását segíti a jövő évi költségvetés – emelte ki az agrárminiszter május végén a kormány közösségi oldalára feltöltött videójában.

Nagy István ismertette: a bővülő forrásoknak köszönhetően mintegy 951 milliárd forint áll majd a mezőgazdaság és az élelmiszeripar rendelkezésére. Ez az összeg csaknem 40 milliárd forinttal több, mint az idén – húzta alá a tárcavezető.

"A gazdákkal közösen így hatalmasat léphetünk előre. A kormány célja a vidék és az agrárium területén is a gazdaság újraindítása" – fogalmazott a miniszter, és felhívta a figyelmet arra, hogy a több pénzt nem ajándékba kapják a gazdák.

A koronavírus-járvány idején is biztosított volt az élelmiszerellátás a magyar gazdák "szorgalmának és áldozatos munkájának" köszönhetően – mondta. Leszögezte: „ez a helytállás köszönetet és megbecsülést érdemel. Jó azt látni, hogy a legnagyobb bajban is számíthatunk a magyar gazdákra, ahogyan ők is számíthatnak ránk".

Rámutatott – idézi az agrártárca összefoglalója Nagy Istvánt –, a járvány okozta kihívásokra a kormány nem megszorításokkal, hanem a fejlesztések ösztönzésével válaszolt.

Emlékezetett: a vidékfejlesztési és halászati programok végrehajtására 31 milliárd forinttal több forrás áll majd rendelkezésre jövőre.

Az  agrárminiszter szerint hosszú távon csak a fejlesztések és a legmodernebb technológiák alkalmazásával lehet sikert elérni. Ezt szolgálja a jövő évi költségvetésre támaszkodva a Megújuló Agrárium és a Megújuló Vidék program is – mutatott rá Nagy István.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!