2024. március 29. péntek Auguszta

A Debreceni Egyetemen is indul növényvédelmi drónpilóta képzés!

Agro Napló
A precíziós mezőgazdaságban egyre meghatározóbb drónok alkalmazását segíti a Debreceni Egyetem (DE) új, gyakorlatorientált kurzusa: a növényvédelmi drónpilóták oktatása – közölte az egyetem az MTI-vel.

Azt írták, a precíziós gazdálkodás egyre nagyobb mértékben támaszkodik az automatizált eszközök alkalmazására: egyebek mellett olyan különleges szenzorokkal felszerelt drónokat fognak alkalmazni, amelyek valós idejű mérésekkel azonnali talajtérképezésre képesek adott táblán belül.

A közleményben idézték Harsányi Endrét, a DE agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettesét, aki azt mondta, a permetező drónok gyorsaságuk és precízségük miatt könnyen használhatók a kertészeti és szántóföldi növénytermésben is.

A most indított kurzuson a résztvevők drónpilóta- és növényvédelmi képzésben is részesülnek, az oktatás során nemcsak a precíziós mezőgazdasággal, hanem a precíziós növényvédő szer kijuttatásával is megismerkednek a hallgatók – tette hozzá.

Az érdeklődőknek a jelentkezéshez rendelkezniük kell érettségi bizonyítvánnyal, B típusú jogosítvánnyal, A1-es, illetve A3-as drónpilóta-engedéllyel, továbbá egy 80 órás növényvédelmi képzéssel. Az utóbbi két feltétel teljesítéséhez szükséges képzés megszervezésében is segít a Debreceni Egyetem – értesült a közleményből az Agro Napló.

Megjegyezték: a növényvédőszerek drónokkal való kijuttatásának jogszabálya kidolgozás alatt van, a drónok használatát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is ellenőrzi. Ezért is meghatározó, hogy az egyetem intézete a Nébih regisztrált képzőintézménye.

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!