Nem állt meg a drágulás: ennyibe kerül most a tojás és a csirkemell itthon
Látványos drágulás ment végbe a hazai baromfipiacon, a tojás, a vágócsirke és a vágópulyka termelői ára is jelentősen emelkedett.
Látványos drágulás ment végbe a hazai baromfipiacon, a tojás, a vágócsirke és a vágópulyka termelői ára is jelentősen emelkedett.
A tojás és a csirkemell ára is jelentősen megemelkedett az előző év azonos időszakához képest.
Nem csak az állatjólét, hanem a közegészségügy miatt is aggódnak az állatvédők egy 35 országra kiterjedő vizsgálat eredményei kapcsán.
A csirkehús-behozatal 3%-kal 9 ezer tonnára, a pulykahúsé 44%-kal 465 tonnára csökkent, de a legtöbb baromfihús továbbra is Lengyelországból érkezett.
Egy tucat tojás átlagosan 6,23 amerikai dollárba kerül, ami körülbelül 5,60 eurónak felel meg.
Az egy főre jutó fogyasztás 2024-re elérte az elképesztő 249 darabot, ami új rekordot jelent.
A sertéságazat súlyos gondokkal küzd, ami befolyásolhatja az ünnepi kínálatot és árakat.
2025 februárjában 928 forint volt a tojás fogyasztói átlagára a magyar boltokban.
Rengeteg tényező befolyásolja a tojás árának emelkedését, de a szakértők szerint az év második felében javulhat a helyzet.
A tojás árának csökkenése a közeljövőben nem várható, mivel több tényező is tovább növeli a költségeket.
A madárinfluenza világszerte súlyos problémákat okoz, nálunk a forintgyengülés is hozzátett az elmúlt évek áremelkedéséhez.
Az év második felében enyhülhet a tojásdrágulás a nagy amerikai tojástermelő cég vezetője szerint.
Az Egyesült Államokban rekordmagasságba emelkedett a tojás ára, ami közel kétszerese az egy évvel ezelőttinek.
A kormány az infláció növekedése és az élelmiszerárak emelkedése miatt fontolóra vette egy új árstop bevezetését, amely a tojásra is kiterjedhet.
A tojáshiány és a növekvő árak miatt sok amerikai háztartás új megoldásokat keres.
2024 január és 2025 január között 24 százalákkal nött a tojás fogyasztói ára Magyarországon.
Egyes területeken a tojás hiánycikká vált a madárinfulenza-járvány következtében.
Drágább volt a tojás itthon az év első hónapjában, mint egy évvel korábban, a kereslet viszont enyhébbnek bizonyult.
A fogyasztói igények változása miatt teljesen átalakulhat a tojáságazat Németországban.
Duplájára ugrott a tojás ára az USA-ban, ám még mindig nincs vége, és további drágulás várható.

Szicíliában is megjelent a paprikatripsz, az Almeríában már korábban komoly növényvédelmi problémát okozó kártevő az olasz termelést is fenyegeti.
Több mint kétszáz napos űrutazás után visszatértek a Földre az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái.
Az elmúlt két hét napos, száraz időjárása miatt a hatóságok tűzgyújtási tilalmat rendeltek el.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 24 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával március első hetében.
A tavaszi időjárás komoly veszélyt jelent a kajszibarackfákra, amelyeknek két fő ellenséggel, a tavaszi fagyokkal és a moníliás fertőzéssel kell megküzdeniük.