Indul a parlagfűmentesítési hét: ez minden magyar földhasználót érint
Július 1-7 között.
Július 1-7 között.
Reng Zoltánt 2018. november 30-án választották meg.
Megjelent az engedélyezhető terület nagyságáról szóló tájékoztatás.
Cél a magyar agrárium versenyképességének növelése.
Kiderült, mennyi kukoricát takarítottak be tavaly Ukrajnában.
Igyekszik elkerülni a szankciókat a kincstár.
A generátorok több mint háromnegyede kézi működtetésű lesz.
Március 2-án Gödöllőn.
Nem lehet megúszni az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat.
Megállítanák az állománycsökkenést.
Addig kell átutalni a tavalyi élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletét.
Eddig öt ilyet hoztak létre az országban.
Tőlünk is termékeket hív vissza a francia Lactalis.
Április 12-ig lehet pályázni.
Továbbra is vizsgálják, hogyan állítható meg a sertéspestis.
Beleszólhat a földbérleti szerződésekbe a hiányzó augusztusi ár.
Fejlesztenék a Magyar Élelmiszerkönyvet.
Tovább vizsgálódnak.
Tájékoztató árat tettek közzé az őszi kalászsosok vetőmagjaira.
Több műtrágyát, ám kevesebb növényvédő szert vásároltak az év elején a magyar gazdák.
Az Év fiatal agrárszakembere szerint a mezőgazdasági tevékenység folytatásához igazi elhivatottságra van szükség.
Az EU az állatjólétre és a környezetvédelemre ügyet sem vető országokból importálja a baromfihúst - mondta el Birthe Steenberg Budapesten.
A baromfiágazat kihívásaira az alkalmazkodás a megfelelő válasz, amelyet a pályázatok is segíteni fognak.
Több vármegyében is heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat pénteken.