Koronavírus: újra megindult a munka a legnagyobb skót baromfi-feldolgozóban
Két hét lezárás után ismét munkába állhattak a dolgozók.
Két hét lezárás után ismét munkába állhattak a dolgozók.
A vállalat mindent megtesz munkavállalóik és ügyfeleik megóvása érdekében.
Hirdetési felületet hozott létre az Agrárminisztérium és a Nébih.
Ezeket az intézkedéseket, óvintézkedéseket kell mindenkor betartaniuk.
A fővárosi vásárcsarnokokat és termelői piacokat sem kíméli a koronavírus.
Magyarországon egyelőre még nincs baj.
Óvintézkedéseket vezettek be a sertéspestis miatt.
A kórokozó eladhatatlanná teszi a termést.

Egy texasi finomító az Amazonas esőerdő illegálisan kiirtott területein nevelt szarvasmarhákból származó állati zsírt vásárol.
Folytatódik a nagyrészt borongós, ködös idő a hétvégén is, a köd a déli országrészben szakadozhat fel, itt a napsütés mellett akár 20 Celsius-fok is lehet.
Spanyolország azonnali hatállyal elrendelte az összes baromfi zárt tartását a madárinfluenza kockázata miatt.
2024-ben több, mint 5 százalékkal drágultak a szántók Magyarországon az egy évvel korábbi árszinthez képest.
A jövő hét közepén ismét nő a csapadék esélye, a hőmérséklet pedig mind területileg, mind időben elég változékonyan alakul majd.